Jelentősen erősödött a forint kedd délután, miután a kamatdöntő ülésről kiadott közleményben a Magyar Nemzeti Bank monetáris tanács megerősítette, hogy “az árstabilitás biztosítása és az inflációs kockázatok csökkentése érdekében proaktív módon készen áll a monetáris kondíciók szükséges mértékű szigorítására”.
Délután három óra után néhány perccel az eurót 347,64 forinton, a dollárt 283,70 forinton, a svájci frankot pedig 316,55 forinton jegyezték a bankközi devizapiacon.
Két órakor, a kamatdöntés közzétételekor 348,64 forinton állt az euró jegyzése, a dollár 284,45 forinton, a svájci frank pedig 317,76 forinton forgott. Két óra után, délutáni csúcsán az euróért már 349,21 forintot, míg a dollárért 284,77 forintot, a frankért pedig 317,91 forintot kellett adni, majd három órakor a közlemény hatására meredek erősödésnek indult a forint.
A Magyar Nemzeti Bank Monetáris Tanácsa az elemzői várakozásokkal összhangban változatlanul hagyta a jegybanki alapkamat 0,60 százalékos szintjét, és a kamatfolyosó sem változott, két széle mínusz 0,05 százalékon és 1,85 százalékon maradt.
Az MNB a kamatdöntés után kiadott közleményében jelezte, hogy aggódik az infláció erősödése és az inflációs kockázatok növekedése miatt.
“…a jegybank egyértelmű szándéka elkerülni, hogy a jelenlegi bizonytalan környezet az infláció tartós emelkedését okozza. A monetáris tanács megítélése szerint az elmúlt időszakban tovább erősödtek az inflációs kilátásokat övező kockázatok. Az inflációs kilátások, valamint a gazdasági kilábalás folyamatának értékelésében a júniusi Inflációs jelentés előrejelzése lesz kiemelt fontosságú” – mutatott rá a testület, jelezve, hogy kész a monetáris kondíciók szükséges mértékű szigorítására.