Érzi a Varga Papír, hogy jól fogy a wc-papír

A cégcsoport tavaly 47 milliárd forint árbevételt ért el.

Jelentősen megugrott a higiéniai papírtermékek iránti kereslet, a hipermarketekben 50-100 százalékkal több higiéniai papírterméket vásárolnak a korlátozások bejelentése óta eltelt egy hét alatt az előző évhez képest – közölte a Vajda-Papír Kft. az MTI-vel.

A kisebb üzlethálózatokban a növekedés nagyjából 15 százalékos, az emelkedő keresletet is maradéktalanul ki tudja elégíteni a cég – mondta Vajda Attila, a társaság ügyvezető igazgatója. Hozzátette: teljes létszámmal dolgoznak, a gyártás folyamatos a dunaföldvári, székesfehérvári és a budapesti gyáregységben is, éjjel-nappal a hét minden napján.

A magyar tulajdonú cég éves higiéniai termékgyártása bőven meghaladja a belföldi igényeket, így Magyarország ellátása biztosított ezekből a termékekből. Magyarország éves szükséglete 90 ezer tonna a higiéniai papírtermékekből – toalettpapír, papírzsebkendő, háztartási papírtörlő –, a cégcsoport éves kapacitása pedig 140 ezer tonna – ismertette.

 Tavaly az első két hónapban 8000 tonnát tett ki a gyártás, ehhez képest az idén január-februárban a mennyiséget 30 százalékkal növelték. Tavaly a magyarországi üzemekben közel 70 ezer tonna papírterméket gyártott a cég, ami több mint 15 ezer kamion késztermék. A teljes vállalatcsoport papírtermelése 2020-ban elérte a 140 ezer tonnát a 2019-es 120 ezer tonna után.

Kitért arra, hogy a termékek ára az alapanyagok drágulása miatt várhatóan nőni fog, egyes termékeknél már márciusban is 5-10 százalékos áremelkedés tapasztalható. Megjegyezte ugyanakkor, hogy az év első két hónapjában az érezhető keresletcsökkenést akciókkal kompenzálták a kereskedelmi láncok.

Vajda Attila emlékeztetett: a közelmúltban adták át a cég maszkgyártó gépét. Az 1,4 milliárd forintos beruházás 1,045 milliárd forintos kormányzati támogatás mellett valósult meg. A gyártás kezdetben napi 200 ezer darabbal indult, de várhatóan 2-3 hónapon belül már teljes kapacitással, közel napi 1 millió darab orvostechnikai eszköznek minősülő sebészeti maszk gyártása várható. Februárban már napi 500 ezer sebészeti maszkot gyártott a cég, ez az eredmény pedig jelentősen javítja az ország ellátásbiztonságát – mondta. A Vajda-Papír FFP2-es maszkok gyártását egyelőre nem tervezi.

Gazdaság | PannonHírnök

Kövessen minket: Facebook


Jerez J. Gyula

- 20 év média, kisebb szünetekkel - bel- és a világpolitika, kultúra közel és távolabb

Hasonló cikkek