Észak-Komáromban járt Igor Matovič

Vasárnap fél 1 után nem sokkal Észak-Komáromba, a Vág-parton lévő Manta úszóműn kialakított tesztelési helyre látogatott Igor Matovič miniszterelnök és Roman Mikulec belügyminiszter.

A két politikus először köszöntötte az éppen ebédszünetüket töltő személyzetet, majd miután az egészségügyi szakemberek, katonák, rendőrök és adminisztrátorok végeztek az étkezéssel váltottak velük néhány szót.

A belügyminiszter elmondta, hogy egy olyan helyszínt látogattak meg, ahol minden forrásukra szükség volt, hogy megfelelő körülmények között meg tudják valósítani a tesztelést. Továbbá a Vág-parton lévő létesítményben magyarországi egészségügyi személyzet is segített a mintavételek és tesztelések során.

Összesen 197 személy érkezett segíteni Magyarországról. Szombaton több mint 600 mintát vettek a lakosoktól. Roman Mikulec köszönetet mondott a magyarországi segítőnek és mindenkinek, aki részt vett a hétvégi akcióban.

Igor Matovič kifejtette, hogy pénteken valóban kényszerhelyzetbe kerültek, hiszen a teszteléshez szükséges személyzet hiánya miatt sokan támadták a kormányt és a hatóságokat. Ezt követően vették fel a kapcsolatot Magyarország belügyminisztériumával, míg a miniszterelnök Orbán Viktort is megkereste, néhány perc után pedig érkezett a pozitív, segítő válasz. “Ez egy szép jele annak, hogy nem csak szomszédok, de barátok is vagyunk” – tette hozzá a kormányfő.

Újságírói kérdésekre a politikusok elmondták, hogy az eredmények pontos ismerete után mérlegelni fogják a komolyabban fertőzött járásokban a szigorításokat, az extrán kevés pozitív eredményt hozó régiókban pedig a 2. körös tesztelés lefolyását.

Szóba került a Smer egyik parlamenti képviselője, Ľuboš Blaha is, aki a közösségi oldalán azt írta követőinek, hogy jelentsék fel azokat, akik a tesztelés személyzetéhez tartoznak és magyarul vagy németül beszélnek, mert ők egy másik ország katonái lehetnek. Matovič azt mondta, hogy ezt inkább kommentálni sem szeretné. A határokon várható szigorítások kapcsán Mikulec hozzátette, hogy hétfőn ez a téma is felmerül majd az országos válságstáb ülésén és ezt követően nyilatkoznak majd erről, a tömeges tesztelés eredményének függvényében.

Matovič a sajtótájékoztató után többek között a helyszínen tartózkodókkal is váltott néhány szót.

Forrás: duna24.sk


Milány Kincső

Kommunikáció és médiatudomány. Ezt tanultam ebben érzem otthon magam. Na és persze a hírszerkesztés, online újságírás a PannonHírnök Külhon rovatában és a V4 Panorámánál.

Hasonló cikkek