EU-tisztújítás – Ursula von der Leyen új kezdetet ígért

Új kezdetet ígért az Európai Unió számára szerdán Ursula von der Leyen, aminek érdekében az új összetételű biztosi testület jóváhagyására kérte az Európai Parlamentet (EP).

Az Európai Bizottság megválasztott elnöke a strasbourgi plenáris ülésén bemutatta programját, illetve csapatának tagjait.

Beszédében Ursula von der Leyen aláhúzta, hogy nagy változások lesznek a következő öt évben, de ez a helyes út, még ha nem is mindig lesz könnyű.

“Készen állunk, lássunk munkához” – mondta, hozzátéve, hogy az elmúlt években az “itt és mostra”, a különböző válságok kezelésére, és eközben az egység megőrzésére kellett fókuszálni, de az EU mindig is akkor teljesített legjobban, amikor bátran cselekedett. Erre példaként hozta fel a közös piacot és valutát, a keleti bővítést.

Arra is felhívta a figyelmet, hogy kis híján sikerült elérni a nemi kiegyensúlyozottságot az új biztosi testületben.

Létkérdésnek nevezte a klímaváltozás elleni küzdelmet, amelyben szerinte Európának kötelessége vezető szerepet vállalnia, és erre képes is.

Kiemelte, nincs egyetlen elvesztegethető perc sem, a kontinens klímasemlegességének eléréshez pedig az ipari, széntermelő, nagy szén-dioxid-kibocsátású régiók gazdaságának támogatására van szükség. Továbbá elmondta, hogy mandátuma első száz napjában átfogó tervezettel fognak előállni a zöld átmenetről.

A megválasztott elnök kijelentette, a migráció kihívása nem fog eltűnni a közeljövőben, ezért olyan tartós, közös, humánus és hatékony megoldásokat kell találni, amelyek elfogadhatóak minden fél számára.

Biztosítani kell az itt maradók integrációját, ahogy a jogosulatlan kérelmezők visszaküldését is. Meg kell törni az embercsempész-hálózatok üzleti modelljét, meg kell egyezni a dublini menekültügyi rendszer reformjáról, illetve erősíteni kell a külső határok védelmét, és támogatni kell a migrációs származási és tranzitállamokat – közölte.

“Európa mindig menedéket fog nyújtani azok számára, akik nemzetközi védelemre szorulnak” – mondta.

Kiemelte, hogy nem szabad megalkudni a közösség alapját képező jogállamiság ügyében, a brüsszeli testület nem fog vonakodni a szükséges intézkedések megtételétől annak védelme érdekében, ugyanakkor minden tagállamnak azonos elbánásban kell részesülnie.

Érintette az Egyesült Királyság kiválását is, és kijelentette, ő mindig is a brit tagság támogatója lesz.

Emellett beszélt az EU nemzetközi szerepének megerősítéséről, a multilateralizmus védelméről, a gazdasági és monetáris unió kiteljesítéséről, a digitalizációról, a tisztességes és szabad kereskedelemről, az innovációról és az iparpolitika jövőjéről is.

“Éljen soká Európa!” – zárta angolul, franciául és német elmondott beszédét.


Hasonló cikkek