Az ukrajnai háború következtében tapasztalható globális energiapolitikai folyamatokat tekintve nyilvánvalóvá vált, hogy minden katonai, gazdasági és politikai tartalma mellett az egyik leginkább kulcsfontosságú terület, melyre kihat a konfliktus; az az energiabiztonság és ezáltal a környezetvédelem. Bár a harctér Ukrajna, a háború hatásai és szereplői ennél sokkal szélesebb skálát fednek le, a Nyugat és Oroszország vívja hatalmi harcát, melynek az embereken túl országok, gazdaságok, együttműködések esnek áldozatul. Nincs ez másképp az Európai Unió tekintetében sem, a súlyos Moszkva elleni szankciók, illetve a válaszul érkezett, orosz korlátozó intézkedések romboló hatással vannak az öreg kontinens országaira, beleértve az Európai Uniót és az európai területekkel is jócskán rendelkező Oroszországot egyaránt. Erbszt Adrienn geopolitikai elemző külügyi elemzése.
A 2013-as ukrán kormánypuccs, a Donbász területén kitört polgárháború és a Krím-félsziget orosz fennhatóság alá kerülése is megindított már olyan markáns hatású, kölcsönös szankciós folyamatokat Moszkva és Brüsszel között, melyek súlyosan korlátozták a kétoldali gazdasági és kereskedelmi kapcsolatokat. A jelenlegi válság azonban még súlyosabb szakadékot hozott létre a felek között, s ma a legszorosabb – eddig nagyjából stabilan működő – együttműködés jövője került veszélybe. Mind az Európai Unió, mind Oroszország évek óta foglalkozik a kölcsönös energetikai függőség csökkentésével, előbbi a beszállítók diverzifikálásával és a megújuló energiák előtérbe helyezésével, utóbbi pedig a keleti és déli irányú eladások növelésével, új infrastruktúra kiépítésével.
Mindazonáltal jelenleg egyik fél sem képes arra, hogy rövid időn belül megváljon hatalmas gazdasági, társadalmi károk nélkül a másiktól. Ennek ellenére látható, hogy mind Moszkva, mind az Unió keresi a mihamarabbi lehetőséget az energetikai kooperáció felbontására, de legalábbis mérséklésére. Ennek nyomát látjuk az uniós szénzárlatban és a tervezett olajembargóban, illetve az oroszok részéről a rubelben történő fizetés kikényszerítésében, s az ennek nyomán elzárt gázexportokban Bulgária és Lengyelország irányába.
Az energetika azonban szorosan összefügg a klímavédelemmel is, hiszen csak az Európai Unióban, 2019-es adatok alapján az üvegházhatású gázok kibocsátásáért közel 77%-ban az energetikai szektor volt a felelős. Nem véletlen, hogy az összes EU-s környezetvédelmi rendelkezés, javaslat egyaránt különös hangsúlyt fektet az energetikai szektor hatékonyságának és kibocsátáscsökkentésének javítására. A mostanra beláthatatlan mélységekben elmérgesedett európai-orosz viszonyok közepette, amikor az államvezetők igyekeznek a tényleges háborút elkerülni, háttérbe kerül az éghajlat-, és környezetvédelem, melynek zászlóshajója eddig kétségkívül az Európai Unió volt.
Az, hogy vajon hogyan fog kihatni rövid, közép és hosszú távon a jelenlegi nemzetközi feszültség, s a belőlük születő döntések előre nem látható, ahogyan az sem, hogyan lesz képes az Európai Unió leválni teljesen az orosz energiahordozókról úgy, hogy gazdasága versenyképes maradjon, energiabiztonsága ne sérüljön, s ki tudjon tartani a meghirdetett klímavédelmi akcióterve mellett. Elemzésemben a háború és a szankciók elsősorban a „Fit for 55 – Irány az 55!” elnevezésű, zöld átállási tervezetre gyakorolt hatásaira tervezek kitérni.
Az „Irány az 55%!” csomag olyan jogalkotási kezdeményezéseket tartalmaz, melyek elsődleges célja, hogy frissítsék az eddigi uniós jogszabályokat klímavédelmi szempontból, illetve ha szükséges a célok elérése érdekében újakat vezessenek be. A javaslatcsomag elsődlegesen azt szorgalmazza, hogy az Európai Unió elérje a 2030-ra kitűzött, 55%-os kibocsátáscsökkentő céljait, a hatásmaximalizálás érdekében pedig számos ágazat számára készített klímavédelmi szempontból elengedhetetlen javaslatokat; így az energia, a közlekedés, az ipar és az épülettechnológia és kivitelezés területeit is magába foglalja.
A „Fit for 55” jelentős segítséget ad a tagállamoknak és az Európai Uniós szerveknek abban is, hogy elérjék a 2050-re kitűzött klímasemlegességi célt is. Mivel ennek elérése rendkívüli kihívást jelent a szövetség részéről, ezért már most nagyon szigorú intézkedések sorozatára van szükség az üvegházhatású gázok kibocsátásának csökkentésére, illetve az egyéb éghajlatvédelmi törekvések elősegítésére. Az intézkedéscsomagot 2021 nyarán nyújtották be az Európa Unió Tanácsa elé, ahol azóta is tart a megvitatása a különböző szakpolitikai területek közt; a főbb érintett szférák a környezetvédelem, az energiaügy, a gazdaság, a pénzügy és a közlekedés.
Legutóbb, ez év márciusában üléseztek a felek, s ezen alkalommal már figyelembe kellett venniük az ukrajnai háború lehetséges gazdasági, biztonsági és energetikai kimeneteleit is az Európai Unió tekintetében, hiszen mindez komoly változásokat idézhet elő többek között a „Fit for 55” csomag javaslataiban is. Az orosz energiahordozók kiesése, az új importőrök felkutatása és az új infrastruktúra kiépítése jelentős kihatással lehet az eddigi számításokra, beleértve a károsanyag kibocsátás megnövekedését is.
Az „Irány az 55%!” intézkedéscsomag számos területen tartalmaz jogalkotási javaslatokat és szakpolitikai iránymutatásokat, ezek közül a legtöbb javaslat közvetlenül, vagy közvetetten függ a jelenlegi nemzetközi feszültség kimenetelétől. Az első terület, melyet érint a dokumentum a meglévő Európai Uniós Kibocsátáskereskedelmi Rendszer (EU ETS) átfogó módosítására tett javaslat, minek alapján nagyobb kompetenciákkal történő felruházást szeretnének elérni. Leginkább a közlekedésből (tengeri, légi) származó kibocsátásoknak az EU ETS hatálya alá vonására tér ki a dokumentum.
Az üzemanyagárak várható további drágulása miatt a logisztikai cégek költségei tovább fognak növekedni, ami ki fog hatni természetesen a szállítmányozásban érintett kereskedelmi termékek árára is, ami többletköltséggel fog járni mind a fogyasztónak, mind az előállítónak, mind a logisztikai cégeknek. Mindezek az energiahatékonyabb, klímasemlegességet támogató új rendszerek kiépítését lassíthatják azon vállalatoknál, akiknek különösen nagy veszteségei vannak a dráguló energiahordozók és alapanyagárak miatt. Ezen piaci szereplők nem feltétlenül rendelkeznek olyan tartalékokkal, melyekből finanszírozni tudnák a költséges átállást a hagyományos üzemanyagokról a megújulókra, még ha hosszú távon ezek kifizetődők is lennének.
Másfelől az energiahatékonyság és a megújuló energiák előtérbe helyezésének fontossága – a növekedő energiahordozó árak mellett – még inkább időszerűebbé váló elvárásokká lettek, azonban a világgazdaság recessziós folyamatait tekintve nem a nagyszabású és az árát lassan behozó beruházásokat segítő pénzügyi és gazdasági légkör van kialakulóban. Ezen a ponton még érdemes kitérni a szállítási útvonalakat érintő nehézségekre is, ami szintén összefügg a jelenlegi feszült amerikai-orosz, amerikai-kínai, EU-orosz viszonyokkal.
A kínai szárazföldi kereskedelem javarésze Oroszországon és Fehéroroszországon át érkezik az Európai Unió első, szomszédos tagállamába, Lengyelországba. Azonban az uniós szankciók érintették ezt a szférát is, az orosz és belarusz rendszámmal rendelkező teherszállító járműveket nem engedik tovább az EU határon, ami a kínai áruk bejutását is akadályozza. Az egyik megoldás a tengeri útvonalak további terhelése lehet, azonban ez kiszolgáltatott helyzetet teremthet könnyen, emlékezzünk vissza a tavalyi, szuezi hajóelakadás következtében beállt, kaotikus fennakadásokra a globális ellátási láncokban. Ahogy az orosz légtér kikerülése, úgy a szárazföldi útvonalak ignorálása is az útvonalak meghosszabbodását eredményezik, mindez pedig az üzemanyag használatából fakadó károsanyag-kibocsátás növelésével jár. A legrövidebb az északi-sarki tengeri útvonal Kína és az Európai Unió között, ám az egyre olvadó jégtakarók következtében éves szinten egyre több és több hónapon át hajózható arktikai útvonal is az orosz (jégtörő) hajók ellenőrzése alatt áll.
A tagállamok kibocsátáscsökkentési céljait is előírja az intézkedés csomag, kötelező éves üvegházhatású gázkibocsátást mérséklő célokat határoz meg a tagállamok számára. A javaslat szerint 2030-ig 40%-ra kell növelni az üvegházhatást okozó gázok kibocsátásának csökkentésére vonatkozó uniós szintű célokat. A javaslatcsomag ezen pontja esetén is felül kell vizsgálni a célokat, illetve a hozzá segítő intézkedéseket, hiszen az orosz olaj és földgáz import csökkentésével, vagy teljes embargójával abszolút, vagy részlegesen háttérbe szorul a korábban kiépített infrastruktúra. Az új energetikai infrastruktúra megépítése, kialakítása pedig nagyszabású beruházást jelent az Európai Unió országainak, nem beszélve az új munkálatok következtében megnövekedett káros gázkibocsátásról.
Emellett arról is szót kell ejteni, hogy a szénhidrogén árak emelkedése és az oroszországi készletektől való függőség csökkentésére tett kísérletek számos országot, leginkább Németországot, arra késztette, hogy növelje szénfogyasztását, amely a környezetre káros anyagok és üvegházhatású gázok kibocsátásának egyik fő forrása. Mindez rövidtávon minden bizonnyal megnövekedett légszennyezést eredményez, azonban kétségkívül az alternatív energiaforrások fontosságára is rávilágítja jobban a figyelmet.
Hosszú távon az orosz energiahordozóktól való függetlenedést elsősorban – a klímavédelmi céloknak megfelelően – az Európai Uniónak a megújuló energiaforrások előtérbe helyezésére kell fordítania, nem pedig újabb más hatalmaktól való függőségek kialakítására. Utóbbi nem csak az újabb függőség elkerülése miatt fontos, hanem azért is, mivel az új partnerek új olaj és gázvezeték hálózatok, energetikai infrastruktúrák kiépítésével járnak s ezek, illetve az orosz gáz helyettesítésére a leginkább alkalmas amerikai és katari cseppfolyósított gáz vízen történő szállítása jelentősen lassítanák a kibocsátás csökkentésével kapcsolatos klímavédelmi akciótervet. (A tengerhasznosítási ágazat továbbra is szinte kizárólag fosszilis tüzelőanyagokat használ, és komoly forrása az üvegházhatású gázok, valamint egyéb káros szennyező anyagok kibocsátásának.)
Ez a megközelítés pedig már összehangba kerülne azzal az uniós szintű „Fit for 55” céllal, hogy a megújuló energiaforrások mennyiségét 2030-ig legalább 40%-ra növeljék. Az egy más kérdés, hogy a jelenlegi válságos gazdasági helyzet, a háború, a világjárvány és a szankciók miatti súlyos inflációnövekedés, az alapanyagok, szolgáltatások áremelkedése, hiánya, lehetővé tesz-e ennyire rövid időn belül, ilyen nagyszabású beruházásokat? Lesznek-e elég versenyképesek az európai gazdaságok és kormányok ahhoz, hogy a növekvő árak és hiányállapotok mellett az innovációra is elég pénzt tudjanak fordítani?
A jelenlegi gazdasági válság és a szankciók például a nap- és szélerőművek építéséhez szükséges ritkaföldfémek és egyéb fémek árát is megemelték, s mindez végső soron az energetikai átállás összköltségének növekedéséhez vezet. S ez az ár kétségtelenül tovább fog emelkedni az ukrajnai háború egyéb geopolitikai következményei miatt is. A „Fit for 55” csomag egyébként javaslatot tesz a megújuló energia népszerűsítésére az olyan ágazatokban is, ahol a legkevésbé tud teret nyerni; közlekedés, ipar, épületgépészet. Ezen szektoroknak motivációt jelenthet a megújulók előtérbe helyezéséhez, az extrém módon növekvő gáz és olajár, nehézséget továbbra is az átmeneti idő, az átállás fog jelenteni.
Az „Irány az 55%!” intézkedéscsomag felülvizsgálja a jelenlegi Európai Uniós energiahatékonysági irányelvet azzal a céllal, hogy az uniós szintű energiahatékonysági célt 32,5%-ról 36%-ra emelje a végsőenergia-fogyasztás tekintetében, és 39%-ra a primerenergia-fogyasztás tekintetében. Számos – a célt elősegítő – más rendelkezést is tartalmaz a dokumentum, így magasabb szintű energiamegtakarítási kötelezettségeket, a középületek energiafogyasztását csökkentő szabályokat, valamint a kiszolgáltatott fogyasztók védelmére irányuló, célzott intézkedéseket.
A javaslat kidolgozása az orosz földgáz és kőolaj európai import adatait vette még figyelembe 2021-ben, nyilvánvaló, hogy kontinensünk energiabiztonsága az EU és Oroszország közt dúló szankciós/energetikai háborúban veszélybe került, más mennyiségekkel és árakkal kell ma kalkulálni, s a jövőre sem vetíthető ki biztos energetikai prognózis. A gazdasági helyzet mindenképpen kihatással lesz az energiahatékonyságot javító egyszeri, azonban nagy költségekkel járó, innovatív beruházásokra is, a vállalatok és kormányok pénzháztartása dönti majd el, mire lesz keret.
A Bizottság az intézkedéscsomagban javaslatot tett az alternatív üzemanyaggal működő járművek töltésére szolgáló infrastruktúra kiépítésére és a közlekedésben használt alternatív energiaellátás népszerűsítésére szolgáló intézkedésekre. Az elektromos autók megosztó kérdésköre továbbra is napirenden marad a jelenleg feszült, nemzetközi körülmények közt, hiszen az áramtermelés a földgáz árak növekedésével és az ukrán háború okán kialakult, esetleges ellátási zavarok miatt bizonytalanabbá vált.
Ahogy Magyarországon, úgy számos más európai országban is a zöld átállás elősegítésére lecsökkentett szén felhasználás, a földgáz szerepét növelte a villamosenergia szektorban. Hazánkban a megtermelt villamos energia 63,9%-a származik karbonsemleges forrásból (44,7% nukleáris, 19,2% megújulók (55,2% a napenergia, 25,9% a biomassza, 9,5% szélenergia)). A fosszilis energiatermékek a bruttó villamosenergia-termelés 35,1%-át, míg az egyéb források hozzávetőlegesen 1%-ot tettek ki. A villamosenergia piac nehéz helyzetét mutatja az aktuális körülmények között az egyre növekedő kitermelési és eladási ár, mindez nehéz helyzetbe hozza Európa szerte az ipart, a szolgáltatókat és a fogyasztókat egyaránt – beleértve az elektromos meghajtású járművek gazdáit is.
A „Fit for 55” magasabb uniós csökkentési célértékeket vezetne be a személygépkocsikra és a könnyű haszongépjárművekre vonatkozó CO2-kibocsátás kapcsán, mindez azt jelenti, hogy 2035-től kezdve nem lehet belső égésű motorral rendelkező személygépkocsikat és könnyű haszongépjárműveket forgalomba hozni az EU területén. Az elsődleges célja ennek a javaslatnak az volt, hogy az ágazaton belül növeljék a technológiai innovációkat, azonban az energiapiacon bekövetkezett bizonytalanságok és válságok miatt minden bizonnyal újra kell gondolni a határidőket és eszközöket.
Az eddig taglalt negatív jelenségek (gazdasági recesszió, inflációnövekedés, hiányállapotok, áremelkedések, stb.) ezekre a tervekre is kihatnak; egyfelől motivációserkentő, másfelől fékező hatásukkal intenzíven fogják befolyásolni a jövő energia és klímapolitikáját. A javaslatcsomag szeretné zöldebbé és fenntarthatóbbá tenni a jelenleg meglehetősen szennyező légi és vízi közlekedést is, itt nagyszabású innovációkra lesz szükség. A növekedő üzemanyagárak erre motiváló hatással lehetnek, kérdés azonban, hogy a Covid-19 okozta veszteségek és a háborús helyzet miatt meghosszabbodott útvonalak, mennyire engedik meg ezen szállító vállalatoknak a megújulás költségeit.
Az energiatermékek és a villamos energia adóztatásáról szóló irányelv is felülvizsgálatot fog igényelni az Európai Unió részéről az aktualitásokat figyelembe véve, beleértve az egyes tagállamok gazdasági, energetikai és biztonsági helyzetét. Komoly klímavédelmi intézkedésként szerepel a csomagban az importáruk karbonintenzitását ellensúlyozó mechanizmusa, melynek célja, hogy megelőzze a termelés nem uniós országokba való áthelyezését, vagy a karbonintenzív termékek behozatalának növelését. Ezzel azt kívánja megelőzni, hogy az uniós határokon kívül, a klímavédelem mellett nem annyira elkötelezett országokban, az EU gazdaságának és a világ éghajlatának rovására nőjön a kibocsátás. Hátulütője, hogy vám sújtaná a hagyományos erőművek által, magas károsanyag kibocsátással megtermelt elektromos áramot is, ami Magyarország esetében növelheti az import villamosenergia árakat, hiszen az országba behozott villamosenergia egy jelentős része érkezik hozzánk az EU-n kívüli Szerbián és Ukrajnán keresztül. Mindez, az amúgy sem rózsás energiapiaci változások közepette újabb komoly terheket róhat az államháztartásokra.
Világosan látható, hogy az „Irány az 55%!” csomag történelemformáló erővel bír mind globális, mind európai szempontból, azonban kérdéses, hogy milyen hatással lesz az Európai Unió jövőjére. A radikális klímaszabályozó intézkedések kétségtelenül olyan technológiai, infrastrukturális és társadalmi változtatásokat indítanak el, melyek egyedülálló zászlóshajóvá teszik az Uniót, azonban számos ponton veszélyeztethetik is a gazdasági versenyképességét. A drága és bizonytalan beruházások az olyan hatalmakkal szemben, akik nem tesznek különösebb erőfeszítéseket az éghajlatváltozás megállítására s gazdaságuk működtetését a már ismert, olcsó, ám káros hatású energiahordozók elégetésére alapozzák, veszélyeztethetik Európa gazdasági pozícióit.
A mostanra jelentősen eszkalálódott Moszkva-Brüsszel viszonyokban az Európai Unió tagállamai nehezen tudnak felmutatni egységes reakciót akár az energetikáról, akár más területekről van szó. Az olyan válságok, mint az ukrajnai háború – vagy korábban a migrációs krízis – rávilágítanak és még inkább kihangsúlyozzák az EU gyengeségét jelentő, tagállami megosztottságot. Mindez abból a természetes folyamatból ered, hogy a 27 országa rendkívül eltérő földrajzi, energetikai, gazdasági és történelmi paraméterekkel rendelkezik, melyek az egységes megoldások létrejöttét gátolják.
Az energetika és klímavédelem területén természetes, hogy egészen más lehetőségei vannak az egyes államoknak, más természeti erőforrásokkal, más importlehetőségekkel és energiapolitikai fejlődéssel bírnak, így elvárhatatlan, hogy egy olyan súlyos döntés meghozatala esetén, mint az orosz olajembargó elfogadása, ugyanúgy vélekedjen az orosz kőolajra épülő magyar, vagy német kormány, mint a más, jelentős forrásokkal rendelkező Franciaország, vagy Spanyolország. Egy dolog azonban egyértelműen kimondható; ha az olajembargó közvetlen, nagy változásokat nem is eredményez bizonyos tagországok gazdaságában, a más tagállamok hiányállapota, gazdasági zuhanása az Európai Unió gazdasági és politikai versenyképességét egységesen rombolni fogja.
Egyértelmű, hogy a jelenlegi energiaválság az orosz-EU kapcsolatokban egyfajta katalizátora lesz a megújuló energiák terjeszkedésének, ám figyelembe kell venni a gazdasági visszaeséseket, s ezek alapján kell felülvizsgálni a „Fit for 55!” és az összes európai szintű energetikai és klímavédelmi stratégiát. Azt azonban világosan kell látni, hogy a zöld átállás folyamatát – ha a gazdasági kihívások engedik – fel lehet gyorsítani, de akkor sem lehet pillanatok alatt megválni teljesen az orosz fűtőanyagoktól (Oroszországból az összes európai olajbeszállítás: 25%, gázbeszállítás: 40%).
Aki ezt követeli, annak energiaellátásban áthidalható mennyiségben vesz részt valószínűleg az orosz kőolaj és földgáz, s ez a féle mentalitás inkább az egységet romboló, mint azoké a tagországoké, akik nem támogatják az azonnali embargót gazdaságuk súlyos mértékű sérülékenysége miatt. Könnyű az orosz energiahordozóktól – mindössze földrajzi helyzete miatt – nem függő spanyoloknak, máltaiaknak, vagy portugáloknak korholnia azokat a szövetségeseket, akik lakossága és ipara ellátatlan maradna egy ilyen hirtelen jellegű döntés következtében. Ahogy a belga miniszterelnök, De Croo fogalmazott a témában: „Nem önmagunkkal állunk háborúban!”
Világosan látszik, hogy az Ukrajna körüli geopolitikai és globális gazdasági válság a jövőben is érinteni fogja a nemzetközi prioritásokat, beleértve az éghajlati kérdéseket és a zöld átállást. Ezek azonban időigényes folyamatok, melyeket legjobb esetben is évtizedekre terveznek. Egy biztos, minden válságot egy válság utáni szakasz követ, melyben – a jelen esetet vizsgálva – minden bizonnyal még nagyobb szerepet fog kapni a zöld átmenet elősegítéséhez szükséges politikai, gazdasági, technológiai akarat, mely Európa esetében megteremthetné az energia függetlenség éráját.
Amennyiben tetszenek a külügyi és geopolitikai elemzések hírcikkek sokszínűsége, kérjük szánjon még ránk pár percet és támogassa a PannonHírnök szerkesztőinek munkáját és kövessen minket a Facebookon
