Eurosport nélkül maradnak a Telekom előfizetői

A Telekom Románia előfizetői január 1-jétől nem követhetik az egyik legnézettebb nemzetközi televíziós sportcsatorna, az Eurosport műsorait – közölték az Eurosport illetékesei.

Mint fogalmaztak, számtalan próbálkozásuk ellenére a Telekom visszautasította az újabb megállapodás megkötését, így januártól az Eurosport már nem szerepel a tévétársaság csatornalistájában. Hozzátették viszont, hogy a jövőben is nyitottak az újabb tárgyalásokra a Telekom képviselőivel annak érdekében, hogy a nézők ismét láthassák kedvenceiket ezeken a csatornákon. Ugyanakkor az előfizetőket is arra buzdítják, gyakoroljanak nyomást a Telekomra, hogy végül fogadja el a pénzügyi követelményeket.

A Telekom álláspontja szerint a nézők visszajelzései, illetve egy közvélemény-kutatás eredményei alapján változtatnak a csatornalistán, ezekből ugyanis kiderült, hogy klienseik leginkább híres filmeket és sorozatokat, valamint új tartalmakat szeretnének figyelemmel követni.

Az Eurosport „kiiktatása” a Telekom csomagjából másfél millió romániai előfizetőt érint, akik a jövőben már nem nézhetik például a világ legerősebb labdarúgó-bajnoksága, a Premier League egyes mérkőzéseit, amelyekre a sportcsatornának kizárólagos közvetítési joga van.(Ezt a cikket a Székelyhonról másolták: https://szekelyhon.ro/sport/eurosport-nelkul-maradnak-a-telekom-elofizetoi)

szekelyhon.ro

A nyitókép illusztráció.


Hasonló cikkek