Évadnyitás a színházban

 

Júniustól a teátrum új igazgatója Béres Attila, aki nyitó beszédében elmondta: napjainkban a színház az egyetlen igényes szórakozási lehetőség, ezért az elkövetkező öt évnek a minőségi munkáról kell szólni mindenféle műfajú darab esetében, legyen az akár operett, bohózat, mesejáték, dráma, vagy opera.

A direktor tájékoztatott néhány újdonságról. Az előző évad végéhez képest történt egy apró változás: a meghirdetett Mágnás Miska helyett Ábrahám Pál: Viktória című operettjét mutatják be, mely közös produkció lesz a Budapesti Operettszínházzal. Szintén együttműködésbe kezdenek a Szegedi Szabadtéri Játékokkal, így a fesztivál egyik előadása a Miskolci Nemzeti Színházzal közösen fog megvalósulni. Fiatal művészek támogatására jön létre a Vodafone Művész Ösztöndíj Program, ami hat 35 év alatti színész, táncos számára nyújt segítséget a pályakezdéshez.

Idén is jött néhány új tag a társulathoz: Prohászka Fanni, Feczesin Kristóf, Lajos András, Somhegyi György, Farkas Sándor színészként érkezett, míg Dragos Dániel és Medvecz Marcell a Miskolci Balett táncművészei mostantól. Balázsi Vivien az énekkart erősíti, ami még tovább is fog bővülni, mivel augusztus 31-én 15 órától a Nagyszínházban meghallgatást tart a teátrum. Mindenféle hangfajú énekest várnak a kórusba egy klasszikus dal vagy ária zongorakíséretes, és egy musical vagy operett részlet zongorakíséretes, vagy bármilyen hanghordozón elhozott, zenei alapra történő előadásával.

Szeptember 6-án Színházünnepre kerül sor, ahová többféle programmal hívogatják a nézőket. Lesz főzőverseny, Lúdas Matyi zenés-táncos előadás és új műsorként indul „Múlt, Jelen, Jövő” címmel egy olyan produkció, melyben korábbi miskolci művészek szerepelnek. Idén Igó Évával és Dézsy Szabó Gáborral találkozhat a közönség. Az esemény legvégén látványos keretek között emelkedik a magasba ezer darab lufi, amikre előzőleg a miskolciak ráírják a színházzal kapcsolatos gondolataikat.

Az évadnyitón a városvezetés részéről Kiss János alpolgármester vett részt, a színház művészeti tanácsának tagjai pedig meglepetés produkcióként előadták Hofi Géza egykori slágerét. A Lazítani című dallal az idén 50. színészi jubileumát ünneplő, betegségéből felépült Bősze Györgyöt köszöntötték.

 

Szöveg és fotó: Vona Ildikó


Vona Ildikó

Híradások, beszámolók művészeti, színházi, zenei eseményekről, valamint interjúk készítése ismert művészekkel.

Hasonló cikkek