Évadot zártak Miskolcon

Pénteken megtartotta évadzáró társulati ülését a Miskolci Nemzeti Színház. A társulat tagjai most a nézőtéren foglaltak helyet, a teátrum vezetősége pedig összegezte az idei szezon eredményeit, valamint átadta a legjobbnak ítélt művészek és színházi munkatársak díjait.

Béres Attila direktor megosztott néhány adatot a 2018-2019-es évadról: 479 előadást játszott a színház, ezen kívül tartottak még tantermi és a tájelőadásokat, vidéki vendégjátékokat. Nézőszámuk meghaladta a tavalyit; produkcióikra idén közel száznegyvenháromezren voltak kíváncsiak, a beavató és tantermi előadásokkal együtt ez a szám csaknem 148 ezer. A társulat tagjai fontos szakmai elismerésben részesültek ebben az évben (Simon Zoltán színművész Junior Príma Díjat, Béres Attila igazgató Magyar Érdemrend Lovagkereszt polgári tagozat kitüntetést vehetett át, Dragos Dániel megkapta a Magyar Táncművészeti Szövetségtől „Az évad legjobb férfi táncművésze” címet – a szerk.), s a színház előadásai minden fontos fesztiválra meghívást kaptak.

Köszöntötték a jubiláló tagokat is az évadzárón. 25 éve tevékenykedik a teátrumban Király István (festő), 40 éve Máhr Ági színművész, Pusztai Rita (nézőtéri felügyelő) és 45 évet dolgozott itt Molnár Anna színművész. A Miskolci Nemzeti Színház Örökös tagja lett Kalászdi András (gondnokságvezető), a Művészeti Tanács elismerését pedig Guzi Emese művészeti titkár és Csontos Nándorné könyvelő vehette át.

Nézőtéren: a miskolci társulat tagjai (Fotó: Vona Ildikó/ PannonHírnök)

A társulat szavazatai alapján a legjobb színész díjat ebben az esztendőben Harsányi Attila érdemelte ki. Az évad legjobb zenekari művésze Barba Péter, legjobb énekkari művésze Osváth Tibor, balettművésze Dragos Dániel lett.  A Mirelit-díjat Máhr Ági és Szegedi Dezső kapta.

Közös szavazást indított az Észak-Magyarország, Borsod Online és a színház, ahol a nézők Gáspár Tibort választották az év színészének, az évad előadása címet az Ünnep (rendező: Szabó Máté) nyerte el.

Tizenhét premiert tervez a Miskolci Nemzeti Színház a 2019–2020-as szezonban. Musical, operett, opera, balett, klasszikus és kortárs színdarabok várják majd a közönséget. A Nagyszínházban a Luxemburg grófja operett (rendező: Rusznyák Gábor) nyitja az új évadot, míg a Játékszínben Edward Albee: Nem félünk a farkastól című drámája (rendező: Székely Kriszta). A Kamaraszínház első bemutatója A legkisebb boszorkány című zenés mesejáték lesz (rendező: Szabó Attila), ezt követi Hunyady Sándor színjátéka, a Feketeszárú cseresznye (rendező: Szőcs Artúr), ez utóbbival emlékeznek meg a trianoni békeszerződés százéves évfordulójáról. Emily Brontë regényéből Üvöltő szelek címmel készít táncjátékot a Miskolci Balett (koreográfus: Kozma Attila), és ősztől ismét lesz tantermi előadás középiskolásoknak. Ezúttal az első szerelemről M.A. naplója címmel, Szőcs Artúr rendezésében.

Csoportkép: a 2018-2019-es évad díjazottjai (Fotó: Éder Vera/ Miskolci Nemzeti Színház)

Az új évadban bemutatásra kerülnek olyan sikerdarabok is, mint a Hegedűs a háztetőn c. musical, Verdi Don Carlos című operája, valamint Molière vígjátéka, a Don Juan.


Vona Ildikó

Híradások, beszámolók művészeti, színházi, zenei eseményekről, valamint interjúk készítése ismert művészekkel.

Hasonló cikkek