“Ez a mi féltekénk”! Az USA kész beavatkozni Venezuelában

Az Egyesült Államok szükség esetén kész a katonai beavatkozásra Venezuelában, hogy véget vessen a felfordulásnak – jelentette ki Mike Pompeo amerikai külügyminiszter szerdai televíziós interjújában.

„Lehetséges a katonai beavatkozás. Ha erre lesz szükség, az Egyesült Államok megteszi” – mondta a miniszter a Fox Business Network műsorában.

Pompeo ugyanakkor hangsúlyozta, hogy Washington a békés hatalomátadást részesítené előnyben a latin-amerikai országban.

Az amerikai külügyminiszter időközben orosz hivatali partnerével, Szergej Lavrovval folytatott telefonbeszélgetést, amelyben az orosz tárcavezető megengedhetetlennek nevezte Washington beavatkozását Venezuela belügyeibe, ahol az ellenzék – mint mondta – hatalomátvételi kísérletet hajtott végre. „A figyelem középpontjába a venezuelai helyzet került, ahol az előző nap az ellenzék az Egyesült Államok nyilvánvaló támogatásával megpróbálta átvenni a hatalmat. Az orosz fél hangsúlyozta, hogy Washington beavatkozása egy szuverén ország belügyeibe, akárcsak a vezetése elleni fenyegetések a nemzetközi jog kirívó megsértésének számítanak” – olvasható a moszkvai külügyminisztérium állásfoglalásában.

Sem az Egyesült Államok, sem pedig Oroszország nem szeretné, ha a másik fél beavatkozna a venezuelai válságba (Fotó: EPA/Rayner Pena)

Lavrov egyben figyelmeztette Pompeót, hogy Washington további „agresszív lépései” Venezuelában komoly következményekkel járhatnak. A tárca szerint a latin-amerikai ország jövőjéről egyedül a venezuelai nép hivatott dönteni minden politikai erő bevonásával, ahogy azt a caracasi vezetés már régóta sürgeti.

Donald Trump elnök nemzetbiztonsági tanácsadója, John Bolton is megnyilatkozott a kérdésben. Bolton nem részletezte, hogy az Egyesült Államok mennyit tud a venezuelai elnök terveit illető orosz beavatkozásról, de leszögezte, Oroszország ténykedése nem kívánatos.

Ez a mi féltekénk” – hangoztatta az amerikai elnök nemzetbiztonsági tanácsadója a Fehér Ház előtt összesereglett újságíróknak.

Ez nem az a hely, ahol az oroszok beavatkozhatnak. Ez hiba a részükről, és ez nem fogja a kapcsolatok javulását szolgálni” – fűzte hozzá Bolton.

Patrick Shanahan amerikai ügyvezető védelmi miniszter szerdán utolsó pillanatban lemondta európai útját a venezuelai helyzet kiéleződése miatt.

Képviselőházi meghallgatásán arról beszélt, hogy az Egyesült Államok kimerítő terveket készített különböző forgatókönyvekhez Venezuelával összefüggésben. Hozzátette: főként a diplomáciai és a gazdasági nyomásgyakorlásra összpontosítanak, bár mint mondta, „szó szerint minden lehetőség az asztalon van”.

Joseph Dunford tábornok, a vezérkari főnökök egyesített bizottságának vezetője kongresszusi meghallgatásán kijelentette: az Egyesült Államok hadserege az információgyűjtésre összpontosít.

„Meglátásunk szerint a helyzet kissé zavaros Maduro és Guaidó között” – mondta Dunford.

Minden tőlünk telhetőt megteszünk az információgyűjtés érdekében, hogy világos képet kaphassunk a venezuelai történésekről, és felkészülhessünk az elnök támogatására, ha többet kívánna az amerikai hadseregtől” – tette hozzá Dunford, de nem pontosította, hogy mi lehet ez a „több”.

 

Világ tükör | Pannon Hírnök

Kövessen minket: Facebook


Hasonló cikkek