Ez nem szalonna nem kolbász

A Cselekvés korszakába érkeztünk

plakát

Néhány gondolat a ,,Nem szalonna nem kolbász” Spirituális tárlat margójára 

,,…Ez a hely a Föld nevű Váróterem. Ha már itt ülsz a vonatokra várva, kapsz egy jegyet tőlünk(…) A Mi szabadságunk, a művészet, a művészetünk a Tisztán Látás.

Jó utazást…”

Így kalauzol kiállításain az Átutazók. Egy olyan művészeti csoportosulás Nyíregyházán, mely dacolva minden társadalmi körülménnyel, összetart zenészt, színészt, fotó- és festőművészt, mandalafestőt, DJ-t, táncművészt. És vendégeiket. És családjaikat, ismerőseiket, barátaikat, gyermekeiket. Mindenkit, aki a nyitottságra, a szeretetre, érzékenységre szavaz.

a tánc művészete

Ennek a csoportnak története van. A Bárka, a Forrás, mint egy központi mű-, vagy nevezzük úgy váróterem a hely, ahova azok is vissza-vissza térnek, akik évek óta külföldön alkotnak.

Az egyre bővülő társaság kiállításait is spirituális üzenetek mentén hirdeti. Évről évre megmutatkozik, levetíti azokat a belső filmeket, melyet ők az ősiségen – magyar mondákon, meséken, népművészeten, az ősi hitvilágon – keresztül éreznek, látnak, képregényszerűen felfognak.

ősi hitvilág1

A társaság motorjával, Mihálka György festőművésszel érdemes leülni beszélgetni. Legfőképp az új üzenetről, mely a Cselekvés korszakát jelzi.

Mihálka György

,,MIHÁLKA Györgynek hívnak, születtem 1969-ben.

Diplomát szereztem a Kecskeméti Tanítóképző Főiskolán 1994-ben.

Két év múlva másoddiplomáztam rajzszakból Kaposvárott.

Ezek után 10 évet tanítottam. Közben aktív alkotó tevékenységet folytattam,

festettem és kiállításokat rendeztem.

Az Átutazók Művészeti és Ifjúsági Egyesületet 2002-ben alapítottam. 2004 óta a festészet a fő munkám. Az alkotásaimat egy weboldalon is láthatja a közönség, a www.mihalka.hu címen.

Legközelebbi kiállításunk 2015 februárban Nagykárolyban várja az érdeklődő közönséget.”

–        A legutóbbi spirituális találkozótok alkalmával úgy fogalmaztál, hogy nem azt követed, amit az őseink hátrahagytak, hanem amit már az őseink is követtek. Ugyanoda tartunk?

–        Amit igazából meg kell fogalmazni, az egy szó: a CSELEKVÉS. Ám ezt erősen blokkolja, hogy annyian jártatják a szájukat, annyi felé oszlik az emberek figyelme, hogy egyszerűen nem tudják már, mi a valódi életük valódi mozgatórugója.

Hamis álmokat követnek, nem a sajátjukat. Mintha társadalmi szinten egy álomgyár szép álomfelhőket bocsátana az emberek feje fölé, amiből hamis álom esőcseppek esnek. Ezek az emberek fejében hamis fákat növesztenek. És ezekkel egyetlenegy probléma van; hogy olyan fák ezek, melyek elnyomják a valódi fákat. Az emberek egyedi, saját fáját. Rá kell ébredni, hogy ez sokkal magasabb szint, mint bármilyen kampány, vagy trend, vagy divat.

Akkor beszélünk magasabb szintről, ha az ember olyan dolgokat tart figyelme előtt, úgy éli meg saját maga álmait, és az életének a saját szabadságát, hogy nem korlátoz vele másokat.

Hamar rá kellett jönnöm, hogy a kritizálás nem visz előre. Valójában az a fajta cselekvés visz előre, ha felismerem, és azonnal abbahagyom, ha valami nem tetszik, inkább olyan dolgot végzek, ami magasabb szintű.

–        A spirituális kiállítás is valami más. Vonzhat olyanokat is, akiknek most kell szembesülnie ezzel az üzenettel. Kiknek szólnak valójában a kiállításaitok, ki a közönségetek?

–        Azoknak szól, akik a saját maguk álmait keresik, és azokat a fákat öntözik, melyek a saját szívükből kelnek ki. Bár nyilván mindenkinek szól, mert mindenkinek vannak ilyen fái. Ám az is egyértelmű, hogy annak lehet segíteni csak, aki már felismerte, hogy egyetlenegy út van, ami az ember eredeti küldetése, ez pedig az ,,együtt útja”, a közösségnek az útja.

ősi hitvilág2

Az egész világon azt erősítik, hogy az individuum a legnagyobb dolog. Én azt látom, hogy ez egy borzasztó nagy csapda, mert az ember eléri azt, hogy van külön ruhája – senkiére nem hasonlító –, külön haja – senkiére nem hasonlító –, külön gondolatai – senkiére nem hasonlító –, külön háza – senkiére nem hasonlító –, külön kocsija – senkiére nem hasonlító –, és emiatt bekerül egy olyan atombunker legmélyére, ahol nincs kihez szólni. Ez az individuum csapdája.

Vannak világok, ahol ismerik a boldogságot, és annak a kulcsa nem az egyéni felhalmozás, a birtoklás. Itt Magyarországon is inkább arra lenne szükség, hogy az emberek felismerjék, hogy jó itt lenni, jó együtt lenni. Mert igaz, hogy vannak más országok, más helyek, ahova el lehet menni, de mégsem tud az ember ott otthon lenni. Egy drága világban drága az élet is, nem az számít, hogy mennyi pénze van az embernek. Mindenki, aki azért megy ki, hogy összeszedjen pénzt, lényegében úgy jön haza, hogy nem szedett össze semmit, csak tapasztalatokat. Már, ha hazajön, mert ugye egyfajta vereséggel hazajönni nem is érdemes. Én is próbáltam, és a tapasztalatom az volt, hogy megélem ugyan azt a fajta életminőséget, de ugyanabban a helyzetben itthon, kétszer szegényebben jobban érzem magam.

–        A legutóbbi, tavaly decemberi kiállítók közül ezt a kérdéskört mindenki a maga módján fogta meg, generálta, vagy szolgálta – utalva itt arra, hogy hangtál meditációval zártátok a megnyitót. Mintha egyáltalán nem lenne véletlen, hogy éppen azok a művészek sorakoztak fel idén is, akiknek kellett?

–        Azt tapasztaltam már tíz-tizenöt évvel ezelőtt is, hogy a művész világban is van egyfajta összetartás, meg egyfajta széthúzás, ahogy minden speciális szegletében a világnak. Én azért hoztam létre ezt az egyesületet, hogy megtaláljam az embereket, akik össze akarnak tartani. Merthogy egymást segítve sokkal több dolgot tudunk elérni, mint külön-külön. Többször meglepődtem azon, hogy mennyire erős tud lenni, amikor 4-5-8-10 ember összeáll, és egy közös nevezővel valamit létrehoznak.

a kiállítók sokfélék lehetnek_opt (1)

A kiállítók lehetnek nagyon sokfélék. Mintha nem is lehetne közös halmazba belerakni őket, de mégis bele lehet, mert a szándékuk az, ami közös. Az, hogy keresik az egységet. Keresik azt a megoldást, hogy hogyan lehet jól megoldani a dolgokat.

Mihálka György credo

Magyarországról származom. Egy ősi nép leszármazottjaként. Bennem őseim tudása, és itt most nem egyértelműen genetikai örökségről beszélek. Az Emberiség Szelleméről, ami az ősi kultúrákban magas fokon lángolt, ám napjainkban alig-alig pislákol.

ősi hitvilág3

Ha a világon körbenézek, valódi ébredéseket látok. Aludt egy nép, egy földrész , egy faj. De most más idők járnak. Most akar újra fellobbanni, futótűzzé válni a Tudatosság Fénye, ami maga a Szerelem Forradalma. Már mindenki döntött, hova tartozik. Szeretet vagy harc, ez az igazi kérdés. Én is feltettem már magamnak többször, és mindig ugyanazt a választ kaptam. Az vagyok, akinek megszülettem, szerelemlény, vagyis ember. Csak egyféle szeretet van. Az áramló cselekvés. Így hát a magamfajta kóficnak nem marad más választása, mint a szabadság: az ismeretlen útját járni. Vagyis megtalálni magamban, megmutatni másoknak, akik ha megtalálják magukban, megmutatják másoknak, és ha mások megtalálják, megmutatják nekem, hogy megtaláljam magamban. Így tanulhatjuk meg az új világot, ha mindenki tanít mindenkit. Mindenki a tanárunk, és senki sem az ellenségünk. A Vaskori idők, amiben eddig éltünk, véget értek. E kor tanítása minden rettegett tulajdonságunk. A harag, a félelem, az irigység, és még sorolhatnám tovább e helytelen viszonyulás-mintákat, de ezek NEM az ember természete, megtanította nekünk a világ. Azok vagyunk, akinek megszülettünk. Azok voltunk, és azok leszünk mindig, akármennyire van mérgezve a fejünk a bűnnel és a bűntudattal. Aranykori Őseink szerint a Tudás LÉTráján nincs bűn, csak emelkedő tudatosság van. Egyre feljebb tartó lépcsőfokok, ahol az alattunk járót tanítjuk, és a felettünk járótól tanulunk. Senki sem különb a másiknál, a létrája mindenkinek egyforma hosszú, a földtől az égig ér. Ezért áldom e világot minden lépésemben, minden képemben, minden találkozásomban.

Köszönöm, hogy egy lehetek közületek.

EZ NEM SZALONNA NEM KOLBÁSZ

( spirituális kiállítás)

Van étele a testnek, van étele a léleknek. A  lélek étele a szépség, a művészet, az életből áradó szeretet.

van étele a testnek

Egy nagy kerék elindult nemrég, és porrá töri a kis köveket. Végre elérkeztünk a Cselekvés Korszakába,  cselekedni kell, elmélet ezer van már. Ehhez újra kell tanulni bizonyos dolgokat. Az Erő az egyik legfontosabb. Mert nem a Szeretetből van hiány, hanem  az azt támogató erőből. Az erőtlen embernek kétféle megnyilvánulása van, az egyik a gyávaság, a másik az erőszak, míg az Erő csendes, nem kérkedik, megnyilvánul, aztán visszahúzódik.

A Nagy Áramlás piciny megnyilvánulása. Nem gondolat, nem félelem, teremtő cselekedet. A tartásában mutatkozik ez meg egy népnek, egy embernek. Hajlott hátú, megtört emberek rohangásznak az utcákon, vezérelt vágyakkal: elérhetetlen, nem valódi céloktól újabb célokig, amiben nincs megállás, szusszantás, egymásra odaadó figyelés, önfejlesztés, teremtés. Ez egy tércsapda, egy mátrix. Fénytelen pillanatok teremtették, és most itt az idő új, magasabb szintű, élhető, emberi világot létrehozni. Ezért előrehaladva, hátratekintgetés nélkül emberi tartásunkat újra fel kell építeni, mint egy építményt, aminek a legerősebb építőköve nem a befelé fordulás, az ítéletek, az elvárások, hanem az, nem vagyunk egyedül.

Az azonosság keresése mindenkivel.

Egyek vagyunk, együtt vagyunk, ugyanannak a történetnek egyazon pillanatban írói, színészei, nézői. A tengerember földjén egy élő szövedék vonja be világunk, tündérek ülnek hátaink megett, csak a dal hallatszik, csak a tiszta dallam, az, hogy köszönöm, köszönöm, hogy élek. Aki hallja a dalt, egy világban utazunk. A művészet szelleme, ami áthatja a lelket, áradjon vissza a szíven keresztül, áradjon vissza a test szellemébe, így ezen keresztül az anyagba, és ezen keresztül a világba.

A lélek kapui váljanak eggyé a szív kapuival.

lélek kapui

Áldás a lélektől, békesség a szellemtől és szeretet tetteinkből.


Hasonló cikkek