Ezer lámpás éjszakája, Miskolc – Lámpásokkal a gyermekekért

A főváros mellett nyolc megyei, köztük a borsodi rendőr-főkapitányság is csatlakozott az “Ezer lámpás éjszakája” elnevezésű kampányhoz, melyet az Eltűnt Gyerekek Világnapjához kapcsolódóan rendeztek meg május utolsó vasárnapján azzal a céllal, hogy felhívják az emberek figyelmét a gyermekeltűnésekre.

 

PTV Fotó: Vona Ildikó
Zenés produkció (PTV Fotó: Vona Ildikó)

 

Magyarországon évente 10-12 ezer kiskorú eltűnését jelentik be, akik közül 90-100 sosem kerül elő. Az Ezer lámpás éjszakája alkalmából jótékonysági koncerttel, családi és gyerekprogramokkal vártak mindenkit a szervezők, akik folyamatosan hangsúlyozzák, hogy mennyire fontos a jelenség kezeléséhez a gyermekvédelmi szervezetek, a civil kezdeményezések és a családok együttműködése.

Miskolcon a rendezvényt összekapcsolták a gyermeknapi programokkal. Az eseménynek a Népkert adott otthont, ahol fellépett Czibi Norbi, Várhegyi Lucas Palmira, a 4 for Dance, a Káosz Központ, a Children of Distance, Marót Viki és a Nova Kultúr Zenekar.

A programsorozat zárásaként este fél 10-kor a jelenlévők több ezer világító lufit engedtek a magasba, hogy jelezzék az elkóborolt, eltűnt gyerekeknek a hazataláláshoz az utat.

 

Nyitókép: Illusztráció


Vona Ildikó

Híradások, beszámolók művészeti, színházi, zenei eseményekről, valamint interjúk készítése ismert művészekkel.

Hasonló cikkek