Falath Zsuzsanna elbocsátása a pozsonyi bíróság szerint is törvénytelen volt

Kedden délelőtt a pozsonyi III-as járásbíróság elsőfokú ítéletében úgy határozott, a Pozsonyi Városi Múzeum jogellenesen bocsátotta el állásából Falath Zsuzsanna muzeológust.

A szlovák bíróság ezzel egyrészt jogszerűtlennek nyilvánította, így érvénytelenítette Falath kirúgását, másrészt azt is kimondta, munkaviszonya a múzeummal sosem szűnt meg, az mind a mai napig tart. „A bíróság minden érvünket elfogadta.” – mondta Nagy Dávid, Falath Zsuzsanna ügyvédje.

A munkaügyi per lényege, hogy Falath azt állította, a Magyar Hírlapnak adott interjúja miatt bocsátották el munkahelyéről, a Pozsonyi Városi Múzeumból, ezért beperelte az intézményt. A múzeum azzal védekezett, szerkezetei változások és pozíciójának feleslegessé válása tette szükségessé a fiatal szakember menesztését.

A bíróság most kimondta, mindkét érv hamis.

A múzeum azzal menesztette Falath Zsuzsannát, hogy a továbbiakban 4 helyett 5 restaurátorra lesz szükségük, kell a hely az új alkalmazottnak, utólag azonban még egy restaurátort is elbocsátotta. Öt helyett a továbbiakban csak három restaurátort alkalmazott az intézmény, holott épp egy új szakember felvétele címén rúgták ki Falathot.

Az indoklás végén a bíróság azokat a hangüzeneteket is megemlítette, amelyekben világosan elhangzik, Falathnak az interjú miatt kell távoznia.

Falathék nemcsak a kirúgásának munkajogi körülményeit kifogásolták. A fiatal kutató úgy véli, azért bocsátották el őt, mert szolidaritást mutatott egy másik, jelesül a magyar nemzettel.

Forrás: ujszo.com

Fotó: Falath Zsuzsanna hivatalos Facebook oldala

Amennyiben tetszik a tartalmak sokszínűsége, kérjük szánjon még ránk pár percet támogassa a PannonHírnök szerkesztőinek munkáját és kövessen minket a Facebookon!


Milány Kincső

Kommunikáció és médiatudomány. Ezt tanultam ebben érzem otthon magam. Na és persze a hírszerkesztés, online újságírás a PannonHírnök Külhon rovatában és a V4 Panorámánál.

Hasonló cikkek