Faragott Golgota készült Kisgyőrben

Közel harminc éve rendszeresen összegyűlnek nyaranta a fafaragók Kisgyőrben egy népművészeti rendezvényen.

Tavaly júniusban a Családi Kézműves Szaktábor résztvevői belekezdtek egy közösségi munkával létrehozott, faragott köztéri alkotás megvalósításába. A 14 stációból álló Golgota felszentelésére az idei virágvasárnapon került sor.

Az átadó ünnepség istentisztelettel kezdődött Kisgyőr református templomában, ahol Pásztor Dániel, a Tiszáninneni Református Egyházkerület püspökhelyettese hirdetett igét. A Golgotánál köszöntőt mondott Kékedi László polgármester, majd a kompozíciót átadta Tállai András, a Nemzetgazdasági Minisztérium miniszterhelyettese és Fekete György, a Magyar Művészeti Akadémia elnöke.

A domboldalon található monumentális alkotás 14 stációját angyalok tartják, az előttük lévő fejfákon pedig a látogatók írásos formában is megtalálják a stációk történetét. Krisztus keresztje életfamotívumot tartalmaz, a jobb oldali latorét míves faragás díszíti- érzékeltetve a megtérést-, a bal oldali kereszt azonban csupán jelzésértékű faragást kapott. Az út végén a felkelő napkorong áll, ami a feltámadást jelképezi. A különleges kompozíció megvalósításához a kisgyőri tábor népművészei a Magyar Művészeti Akadémiától kaptak anyagi támogatást.

 


Vona Ildikó

Híradások, beszámolók művészeti, színházi, zenei eseményekről, valamint interjúk készítése ismert művészekkel.

Hasonló cikkek