Fegyházbüntetést kapott az újszülöttjét patakba gyilkoló „anya”

Jogerősen 13 év fegyházbüntetést szabott ki a Fővárosi Ítélőtábla az ügy vádlottjára a pásztói csecsemőgyilkosság ügyében. A nő 2018-ban újév napján végzett újszülött gyermekével, majd feldarabolta, és a patakba dobta, hogy eltitkolja szülését élettársa elől

Az első fokon eljáró Balassagyarmati Törvényszék által korábban megállapított tényállás szerint a vádlott 2009-től élt együtt élettársával. A férfi verbálisan rendszeresen bántalmazta őt és gyakran elzavarta otthonról. Két közös gyermekük született (2012-ben, illetve 2016-ban), és közösen nevelték a nő előző kapcsolatából született gyerekét is. A második közös gyerek születése után úgy döntöttek, hogy nem vállalnak több utódot. A nő 2017 nyarán ismét várandós lett. Úgy döntött, hogy eltitkolja terhességét.

A vádlott a szilvesztert ismerősei körében töltötte, majd 2018. január 1-jén reggel hazafelé egy pataknál elfolyt a magzatvize. Ekkor bement egy híd alá, ahol megszülte gyermekét. A csecsemő felsírt, az anya gyermekével a mentőállomáshoz indult, hogy az újszülött megfelelő ellátást kapjon. A mentőállomás bejárata azonban zárva volt, a bejárat melletti gombot pedig az anya nem használta. Idővel visszaindult a hídhoz, és miután a szülést titokban akarta tartani, úgy döntött, hogy megszabadul az újszülöttől, testét feldarabolja, és eltünteti. A vádlott a pataknál többször az újszülött fejére ütött, megszorította a nyakát, majd testét feldarabolta, és a patakba szórta.

Ezután egy közelben lakó kolléganőjének lakására ment. A bíróság szerint a nő a cselekmény elkövetésekor nem szenvedett kóros elmeállapotban, amely a beszámítási képességét kizárta vagy korlátozta volna. A Balassagyarmati Törvényszék 2020. december 2-án a vádlottat tizennegyedik életévét be nem töltött személy sérelmére elkövetett emberölés miatt 13 év fegyházra ítélte azzal, hogy a nő a legkorábban a szabadságvesztés kétharmadának letöltését követő napon bocsátható feltételes szabadságra. Az elsőfokú ítélet ellen a vádlott enyhítésért fellebbezett, így került az ügy másodfokon az ítélőtáblára.

A másodfokú bíróság lényegében helybenhagyta az elsőfokú döntést, a kiszabott büntetéssel egyetértve kifejtette, hogy a büntetlen előéletű vádlott maga is párkapcsolati erőszak alanya volt, anyai szerepét az élettárs gyermekekhez való viszonya határozta meg, ezért titkolta terhességét, a szülés után pedig felmerült benne a gyermek ellátása. A cselekmény jellege és a nő elkövetés utáni magatartása miatt ugyanakkor enyhítésre nem láttak lehetőséget. A táblabíróság másodfokú ítélete jogerős.

Hazai Tükör | PannonHírnök

Facebook 


Lakatos Kati

Hírek szóban és írásban Nógyrád megyéből a PannonHírnök HazaiTükör rovatában. Küldetésem Gárdonyi után szabadon, Lámpás. A felnövő nemzedékek oktatása.

Hasonló cikkek