Fehér Ház: Donald Trump levelet kapott Kim Dzsong Un észak-koreai vezetőtől

Donald Trump amerikai elnök augusztus 1-jén levelet kapott Kim Dzsong Un észak-koreai vezetőtől – közölte csütörtökön a washingtoni Fehér Ház szóvivője, Sarah Huckabee Sanders.  

A szóvivőnő nem közölt részleteket a levél tartalmából, de leszögezte:

“a két vezető közötti levélváltások célja, hogy szingapúri csúcstalálkozójuk után előmozdítsák az amerikai-észak-koreai zárónyilatkozatban megfogalmazott kötelezettségvállalásokat”.

Donald Trump csütörtök hajnalban közzétett Twitter-üzenetében utalt Kim Dzsong Un levelére. A mikroblog-bejegyzésben az elnök megköszönte az észak-koreai vezetőnek a koreai háborúban (1950-53) elesett amerikai katonák földi maradványainak visszaadását.

“Köszönöm, Kim Dzsong Un úrnak, hogy megtartotta a szavát”

– fogalmazott reggeli bejegyzésében Trump, és nagylelkűnek nevezte az észak-koreai vezetőt.

Egyúttal jelezte, hogy várja a következő találkozót.

Kim Dzsong Un a június elején Szingapúrban tartott csúcstalálkozón tett ígéretet az elesett amerikai katonák földi maradványainak visszaszolgáltatására. Az 55 koporsó szerdán este érkezett meg a hawaii Pearl Harbornál lévő katonai bázisra. A júniusban tartott csúcstalálkozó zárónyilatkozatában szerepelt, hogy felkutatják és átadják egymásnak a hadifogságba esett, vagy eltűnt katonák maradványait.

A zárónyilatkozatban Donald Trump és Kim Dzsong Un leszögezte azt is, hogy az Egyesült Államok és Észak-Korea újfajta kapcsolatok kiépítésén munkálkodik, együttes erővel igyekszik megteremteni a tartós és hosszan tartó békét a Koreai-félszigeten és Phenjan elkötelezi magát a teljes atomfegyver-mentesítés mellett.


Hasonló cikkek