Fehérvári gyerekrajzok naptára mutatja be a várost

Új helyszínen, szűk körben mutatták be szerda dél­előtt a 2021-es, székesfehérvári alkotásokból készült naptárt. A benne található illusztrációk idén is a gyerekek keze munkáját dicsérik – írja a Fejér megyei hírportál, a feol.hu.

Mint írják, az Alba Regia Ifjúsági és Szabadidős Egyesület immár 22. alkalommal adja ki a székesfehérvári gyerekek illusztrációival készült különleges naptárt. A kiadvány 13 lapját összesen 19 alkotás díszíti, melyeken városunk ismert és közkedvelt helyei, épületei köszönnek vissza. A Székesfehérvár a mi városunk címet viselő naptár lap­jain többek között a Halesz park, az Aranybulla, a Petőfi-szobor és a Bory-vár is megjelenik.

A kiadványt szép hagyomány övezi, ugyanis az alkotó diákokat, szüleiket és felkészítő tanáraikat rendszerint a városházán fogadja a város vezetése, azonban a járványhelyzet miatt erre idén nem volt lehetőség, ezért szabadtéri kiállítás keretében tették közzé a gyermekek rajzait a Fő utca 3. szám alatti márványcsarnok vitrinjeiben.

Lehrner Zsolt alpolgármester a megnyitón elmondta, nagy öröm a város közössége számára, hogy az egyesület ismét kiadta a fehérvári iskolások rajzaival gazdagon illusztrált asztali naptárt. Büszkeséggel tölt el bennünket, hogy ezt a több mint 20 éves hagyományt a koronavírus-járvány okozta válság és a szociális bezárkózottság sem szelte ketté” – fogalmazott az alpolgármester.

A különleges tárlat megnyitóján Róka Gyula, az ARISZ képviselője elmondta, a gyermekek és Balajthy Ferenc költő kéznyomai mellett az egyesület önkénteseinek munkáját tük­rözi az idei naptár.

 

Hazai Tükör | Pannon Hírnök 


Jerez J. Gyula

- 20 év média, kisebb szünetekkel - bel- és a világpolitika, kultúra közel és távolabb

Hasonló cikkek