Fejlődik Kübekháza: sváb értékekre épít

A mindössze 1600 lakossal rendelkező falu mára már jól ki tudja használni sváb gyökereit. Erre építkeznek, hogy pozitív jövő elé nézhessenek

Kübekháza igazi barátságos kistelepülés és lépten -nyomon fel lehet fedezni a benne megbújó sváb múltat, hagyományokat, értékeket. A hagyományőrzés egyrészt azért kiemelkedően fontos, mert meg szeretnék tartani a magyarországi németek kincseit, másrészt pedig így juthatnak előre, támaszkodhatnak a turizmusra. Külföldire és belföldire egyaránt, hiszen már azokat is vonzza a falu, akik érdeklődnek a nemzetiségi kultúra iránt. Így Csongrád – Csanád megye joggal büszkélkedhet a Szegedtől nem messze fekvő Kübekházára, vagy ahogy a helyiek nevezik szeretett otthonukat Kübeckhausen -re.

Molnár Róbert polgármester a radio7.hu-nak nyilatkozott terveikről:

Két évtizede kezdték el tudatosan a sváb múltra felfűzni az értékeiket, nem csupán a német házakat újították fel, őrizik a hagyományt, a gasztronómiát, de maguk a kübekháziak is partnerek ebben, hiszen az önkormányzattal közösen dolgoznak a falu fejlődésén.

A svábokra jellemző színek, építészeti értékek és hangulat fogadja az arra járókat.

Farkas Cs. Tekla


Hasonló cikkek