Félbillió évesek lehetnek a fejlábúak

A több tízmillió éves előny azt jelenti, hogy több titkot hordozhatnak magukban ezek az állatok.

Az eddig véltnél nagyjából 30 millió évvel korábban jelenhettek meg a fejlábúak – állapították meg a Heidelbergi Egyetem kutatói, akik a kanadai Avalon-félszigetnél talált ősmaradványokra alapozták az eredményeiket.

Az intézmény szakemberei szerint az Új-Fundland és Labrador tartománybeli félszigeten felfedezett 522 millió éves fosszíliák lehetnek a legelső ismert formái ezeknek a gerinctelen organizmusoknak, amelyek ma élő leszármazottai egyebek között a tintahalak, a polipok és a nautiluszok – olvasható a PhysOrg tudományos-ismeretterjesztő hírportálon.

A felfedezés azt jelentheti, hogy a fejlábúak vagy lábasfejűek (Cephalopoda) az eddig véltnél csaknem 30 millió évvel korábban fejlődtek ki. „Ha valóban fejlábúakról van szó, az azt jelenti, hogy a Cephalopodák eredete a korai kambriumig nyúlik vissza” – mondta Anne Hildenbrand, az egyetem földtudományi intézetének munkatársa.

Hozzátette: „ez azt jelentené, hogy a fejlábúak a többsejtű organizmusok evolúciójának hajnalán alakultak ki a kambriumi robbanáskor”.

A félszigeten talált megkövesedett meszes vázak hosszúkás kúp alakúak és elkülönülő kamrákra oszlanak. A kamrákat a szifótölcsér köti össze. A lábasfejűek voltak az első organizmusok, amelyek képesek voltak fel-le mozogni a vízben, természetes élőhelyükké téve a nyílt óceánt. A kutatók a Communications Biology című folyóiratban publikálták az eredményeiket.

Tech-Tudomány | PannonHírnök 

Kövessen minket: Facebook


Jerez J. Gyula

- 20 év média, kisebb szünetekkel - bel- és a világpolitika, kultúra közel és távolabb

Hasonló cikkek