Feleannyi diákkal kezdte a tanévet a dunaszerdahelyi Vámbéry gimiben a megyei nyelvsuli

A nyelvsuli eddigi diákjai a gimiben is folytatják, a pedagógusokat is részben átvette a Vámbéry Ármin Gimnázium. A korábbi nyelvsuli igazgatónője, Sándor Klára szerint viszont a számok arra utalnak, hogy tovább csökkent a diáklétszám.

A Nagyszombat megyei racionalizáció és költségoptimalizáció révén a korábban az Egészségügyi Középiskolában (de nem annak részeként) működő megyei nyelvsuli az idei tanévet már a Vámbéry gimibe beolvadva kezdte.  A legfőbb félelmek viszont – miszerint a suli megszűnik vagy nem nyújt majd lehetőséget államvizsgákra – megcáfolódtak.

Tudni kell, hogy korábbi megalakulásakor a nyelviskola ugyancsak egy középiskola mellett kezdett el működni, majd azt követően váltak külön, hogy azt kinőtték. A 2019/2020-an tanévben 300 diákjuk is volt, az addigi évi kb. 150 új diák helyett azonban a 2020/2021-es tanévre már csak 30-an jelentkeztek, így tavaly mintegy 180 diákkal kezdték meg a tanévet.

Berényi József megyei alelnök korábban elmondta, a Nagyszombat megyei racionalizációba azért is vonták be a nyelvsulit, illetve a gimit, mivel egyrészt a gimiben felszabadultak termek az elmúlt évtizedben lecsökkent diáklétszámból kifolyólag, az Egészségügyi Középiskola ezzel szemben dinamikus fejlődésnek indult, tehát szüksége volt termekre, emellett megyei szinten a dunaszerdahelyi volt az utolsó nyelviskola, amely még nem egy másik középiskola részeként működött.

Valkai Anett, a gimi igazgatónője augusztus végén is megnyugtatott mindenkit, hogy minden úgy folytatódik, mint korábban. „10 angol és egy német csoport indult, angolból az alaptól a felsőfokúig bezárólag minden nyelvvizsgára igényeltek felkészítést. Spanyolra is jelentkeztek ketten, olaszra pedig négyen, de a német C1-es szint mellett a kellő létszám hiánya miatt nem tudtunk csoportot indítani” – fejtette ki.

„Megkerestem mindenkit, és aki szeretett volna tovább dolgozni a nyelviskolában, azok mindannyian ott dolgoznak” – szögezte le Valkai Anett, hozzátéve, összesen 5 tanár oktatja a diákokat.

Külhon | Pannon Hírnök

Kövessen minket: Facebook

Forrás: parameter.sk

Fotó: Cséfalvay Á. András


Milány Kincső

Kommunikáció és médiatudomány. Ezt tanultam ebben érzem otthon magam. Na és persze a hírszerkesztés, online újságírás a PannonHírnök Külhon rovatában és a V4 Panorámánál.

Hasonló cikkek