Fellélegezhetnek a büfések, véget ért a Nébih akciója

Kevesebb terméket kellett kivonniuk a forgalomból idén a Nébih élelmiszer-biztonsági szakembereinek a nyári szezonális akció során, jelölési hibákkal ugyanakkor az előző éveknél gyakrabban találkoztak – állapítja meg a magyarnemzet.hu.

A feltárt szabálytalanságok miatt a hatóság több mint 22 millió forintnyi bírságot szabott ki, 85 vállalkozásnak pedig a tevékenységét is felfüggesztette.

Mintegy 15 ezer ellenőrzött élelmiszer, 22 millió forint kiszabott bírság és 12,5 tonna lefoglalt áru – ez a mérlege a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) nyári kiemelt szezonális vizsgálatának. A hatóság szakemberei a július 1-jétől augusz­tus 20-ig tartó országos akció során több mint 4500 létesítményt ellenőriztek. Az idén is a turisztikai szempontból frekventált helyeken működő kereskedelmi és vendéglátó létesítmények, mozgóboltok, büfékocsik és mozgó vendéglátók, valamint az ifjúsági és gyermektáborok működését vették szemügyre az ellenőrök. A nyári szezon slágerterméke, a fagylalt sem kerülte el a hatóságok figyelmét.

A Nébih laboratóriumaiba összesen 141 fagylaltminta érkezett be a nyár folyamán, bár a legtöbb termék esetében mindent rendben találtak az ellenőrök, kilenc terméknél enterobaktériumok magas csíraszámú jelenléte, míg hat készítménynél a felhasznált színezékekkel kapcsolatos problémák miatt kellett intézkedniük. A vizsgálat a kerti sütögetések elmaradhatatlan hozzávalóira, a pácolt, előkészített hústermékekre is kiterjedt. A 29 grillhús vizsgálata során egyetlen esetben találtak kifogásolt tételt a szakemberek: szalmonellabaktérium jelenlétét mutatták ki.

A teljes cikket ITT olvashatja.

A nyitókép illusztráció.


Hasonló cikkek