Fellobbant a szeretet lángja az adventi koszorún

Aranyvasárnap a betlehemi lánggal meggyújtották az utolsó gyertyát Miskolc adventi koszorúján, a belvárosi Szent István téren.

Tizenhárom éve hagyománnyá vált Miskolcon, hogy cserkészek hozzák el Betlehemből, a Születés Templomából azt a lángot, amellyel a városlakók jelenlétében a polgármester meggyújtja az utolsó gyertyát az adventi koszorún. Így történt ez idén is: a betlehemi láng megérkezett a borsodi megyeszékhelyre.

 

A negyedik gyertya meggyújtása

 

Sötétedéskor vette kezdetét a program. Juhász Ferenc római katolikus helynök igehirdetését Veres Pál polgármester ünnepi szavai követték, majd Jernei Péterrel, az Észak-magyarországi cserkészkerület elnökével közösen meggyújtották az utolsó adventi gyertyát.

 

Tíz nyelven hangzott el a Csendes éj

 

Különleges produkcióra került sor a Fráter György Katolikus Gimnázium és Kollégium kórusának műsora, valamint a gyertyagyújtás után. Az ünnepség zárásaként a Miskolcon élő kilenc nemzetiség nyelvén megszólalt a legszebb karácsonyi ének, a Csendes éj. A magyar szöveg mellett hallható volt szlovákul, lengyelül, ukránul, oroszul, görögül, örményül, németül, lovári és bolgár nyelven.

 

Hagyományt teremtenek

 

2020-ban csendült fel először az emblematikus dallam kilenc nemzetiség nyelvén egyetlen produkcióban. Az előadás akkora sikert aratott, hogy az alkotók elhatározták: hagyomány teremtenek, és ezentúl minden év karácsonyán előadják majd ilyen formában a dalt.

 

Égnek a gyertyák, közel van karácsony

 

Mind a négy gyertya ég az adventi koszorún, ami karácsony közeledtét jelzi. Szombat este már Jézuskánk hozza az ajándékokat, vasárnap és hétfőn pedig karácsony napját ünneplik az emberek. Remélhetőleg békében, boldogságban, szeretetben.

 

A 9 nyelven elhangzott Csendes éj 2021-es felvétele alább megtekinthető

 

Videó: Dobos Klára

Fotó és szöveg: Vona Ildikó

 


Vona Ildikó

Híradások, beszámolók művészeti, színházi, zenei eseményekről, valamint interjúk készítése ismert művészekkel.

Hasonló cikkek