Feloldják az ipolysági középiskolára vonatkozó karantént

Az ipolysági Fegyverneki Ferenc Közös Igazgatású Katolikus Iskola után a város másik magyar tanítási nyelvű gimnáziumában, a Szondy György Gimnáziumban is megjelent a koronavírus.

Az oktatási intézmény igazgatósága még szeptember 25-én arról értesítette a diákokat és a törvényes képviselőket, hogy az egyik diákjuk esetében beigazolódott a koronavírus-fertőzés gyanúja, pozitív lett a tesztje.

A Regionális Közegészségügyi Hivatal a helyzetre reagálva az érintett osztályba járó minden diák, valamint az ott tanító pedagógusok számára házi karantént rendelt el. A tanerőhiányra hivatkozva az intézményi oktatást 2020. szeptembert 28-ától szüneteltették, helyette a távoktatást léptették életbe. Mint hétfőn kiderült, nem sokáig, ugyanis Petrezsél Zsuzsanna iskolaigazgató a hét első napján kiadott közleményében már arról tájékoztatott, hogy a Regionális Közegészségügyi Hivatal legfrissebb döntése értelmében szeptember 29-étől, keddtől ismét intézményi keretek között folytatódik a tanítás, a járványügyi előírások maximális betartása mellett.

“A pedagógusok és diákok számára elrendelt karantént a hivatal feloldja. Ezen döntés alól kivételt képeznek a még tesztelés előtt álló diákok, akik ez idő alatt áttérnek a távoktatásra” – olvasható az iskola közösségi oldalán megjelent közleményben.

Forrás: ma7.sk

Fotó: Gimnázium Ipolyság


Milány Kincső

Kommunikáció és médiatudomány. Ezt tanultam ebben érzem otthon magam. Na és persze a hírszerkesztés, online újságírás a PannonHírnök Külhon rovatában és a V4 Panorámánál.

Hasonló cikkek