Feloszlatnák a migránsok elleni tiltakozó szervezetet

Jerez J. Gyula

Az Identitás Generáció mintegy harminc tagja Défend Europe (Európa védelme) feliratú gépkocsikkal elállta a Portillon-hágót. Újra.

Felháborítónak nevezte Gérald Darmanin francia belügyminiszter az Identitás Generáció nevű csoportosulásnak az Alpokban és a Pireneusokban szervezett migránsellenes akcióit, amelyek miatt a szervezet feloszlatását helyezte kilátásba. „Amennyiben a bizonyítékok meglesznek, nem fogok habozni javasolni a feloszlatást” – mondta kedden a tárcavezető, akit „felháborítja az Identitás Generáció aktivistáinak a köztársaságot aláásó tevékenysége” a múlt heti migránsellenes akciójával, a délnyugati Luchon település és Spanyolország között.

Nyilatkozatával először ítélte el nyilvánosan a belügyminiszter a francia határokon évek óta figyelemfelkeltő akciókat nevező csoportosulás tevékenységét, és vetette fel a feloszlatás lehetőségét. A közelmúltban a tárcavezetőnek sikerült elérnie több iszlamista tevékenységgel gyanúsított egyesület (CCIF, BarakaCity, Jasszin sejk kollektíva) betiltását. A délnyugati régió több képviselője, köztük Carole Delga szocialista régióelnök is kérte a múlt héten a belügyminiszterről, hogy oszlassa fel „ezt az erőszakos és veszélyes szélsőjobboldali csoportosulást” a Pireneusokban szervezett akciók után.

Egy héttel ezelőtt az Identitás Generáció mintegy harminc tagja Défend Europe (Európa védelme) feliratú gépkocsikkal elállta a Portillon-hágót és drónnal ellenőrizték a francia-spanyol határt. A közösségi oldalakon közzétett üzeneteik szerint a kampánnyal „a Pireneusok terrorista és migrációs veszélye ellen” kívánták felvenni a küzdelmet. „Számos tanulmány született a feloszlatásunkra, de semmit nem tudnak a szemünkre hányni, az igazságszolgáltatás minden akciónkat jóváhagyta” – mondta az AFP francia hírügynökségnek a Galant (Bátor) becenevet használó Clément Gandelin, a 2012-ben alapított és jelenleg 2800 tagot számláló Identitás Generáció vezetője. „Gérald Darmaninnek nem fog sikerülni minket könnyen feloszlatni. Soha nem ítéltek el minket” – tette hozzá.

A délnyugat franciaországi Saint-Gaudens ügyésze kedd este bejelentette, hogy nyilvános rasszista gyűlöletkeltés gyanújával vizsgálatot indított a szervezet ellen. „Amennyiben a bizonyítékok meglesznek, nem fogok habozni javasolni a feloszlatást” –mondta kedden a tárcavezető, akit „felháborít az Identitás Generáció aktivistáinak a köztársaságot aláásó tevékenysége” a múlt heti migránsellenes akciójával, a délnyugati Luchon település és Spanyolország között.

Az Identitás Generáció, amely elítéli a „migránsinváziót” és bírálja a multikulturális társadalmat, akkor vált ismertté, amikor eltorlaszolták 2018 tavaszán a francia-olasz határon lévő Échelle-hágót, hogy egyetlen illegális bevándorló se léphessen Franciaország területére. Mintegy száz aktivista 2018. április 21-én (és később is – a szerk.) azért ment fel az általuk „az illegális bevándorlók stratégiai átkelő pontjának” tekintett hágóba, hogy azt jelképesen lezárja, és onnan bírálja „a hatóságok gyávaságát”. A többségében franciákból álló csoportban magyarok, olaszok, dánok, osztrákok, angolok és németek is voltak.

A csoport utóbb elismerte, hogy az egynapos akció során nem találkozott migránsokkal, de a következő hónapok járőrözései során elfogtak négy illegális bevándorlót, akiket átadtak a rendőrségnek, és további hét átkelését észlelték, amely miatt feljelentést tettek.

A szervezet három vezetőjét első fokon 2019 augusztusában hat hónap letöltendő börtönbüntetésre ítélték, de a fellebbviteli bíróság decemberben felmentette őket, miután megítélése szerint az akció nem volt több, mint „teljesen politikai propaganda”.
Emmanuel Macron államfő kezdeményezésére 2019-ben több szélsőjobboldali csoportot (Bastion social, Blood and Honour és Combat 18) feloszlatott a francia igazságszolgáltatás, de az Identitás Generáció megszüntetése nehezebbnek tűnik. A belügyminiszter szerint ugyanis „ügyesebbek, mint a többiek, mindent megtesznek, hogy ne lépjék át a határvonalat, de minden alkalommal egyre messzebb mennek.

 

Világ tükör | Pannon Hírnök 

 


Jerez J. Gyula

Jerez J. Gyula

- 20 év média, kisebb szünetekkel - bel- és a világpolitika, kultúra közel és távolabb

Hasonló cikkek