Feltételezett terroristákat fogtak Németországban

Elfogtak és előzetes letartóztatásba helyeztek Németországban hétfőn hat feltételezett szélsőjobboldali terroristát – adta hírül az MTI.

Az állam elleni súlyos bűncselekmények ügyében illetékes szövetségi legfelső ügyészség közölte, hogy több mint száz rendőr, köztük egy terrorelhárító egység bevetésével Szászország és Bajorország tartományi helyszíneken fogták el a hat gyanúsítottat, és házkutatást tartottak szászországi lakásokban és egyéb ingatlanokban.

A 20 és 30 év közötti férfiak a közlemény szerint a szászországi Chemnitzben és térségében működő “huligán, skinhead és neonáci” körökhöz tartoznak, és legkésőbb az idén szeptember 11-én megalakították Forradalom Chemnitz (Revolution Chemnitz) elnevezésű szélsőjobboldali terrorista szervezetüket, amelynek célja a demokratikus jogállam felszámolása.

Azt tervezték, hogy céljuk elérése érdekében támadásokat és fegyveres merényleteket hajtanak végre “külföldiek és politikailag másként gondolkodók” ellen. A csoport egy további tagját már szeptemberben őrizetbe vették különösen súlyos garázdaság miatt.

A csoport öt tagja szeptember 14-én más elkövetőkkel együtt különböző eszközökkel külföldiekre támadt Chemnitzben. Az akció a felkészülést szolgálta egy október 3-ra – a német nemzeti ünnepre – tervezett műveletre, amelynek részletei még nem ismertek.

Chemnitzben augusztus 26-ra virradóra megkéseltek egy 35 éves német állampolgárt, a bűncselekménnyel külföldieket gyanúsítanak. Az eset demonstrációk sorozatához vezetett. A tüntetéseken számos erőszakos bűncselekmény történt, amelyeket a német nyilvánosságban az elkövetők idegenellenességének és szélsőjobboldali nézeteinek tulajdonítanak.

MTI


Hasonló cikkek