Felújításra kerül az UFO Miskolcon

Háromszázmillió forintból újul meg az Egyetemi Körcsarnok, vagy ahogyan sok helybéli ismeri: az UFO. Pénteken este megtörtént itt az utolsó mérkőzés, néhány hónapra pedig bezár a létesítmény.

 

1980-ban épült a Miskolci Egyetem mellett található Körcsarnok, azóta nem történt benne jelentősebb felújítás. Most viszont teljesen megújul a lelátó padlózata, kicserélik a korlátrendszert és az összes ablakot, ajtót. Korszerűsítik a fűtést, az emeleti tornatermet egy üvegfal fogja elválasztani az arénától, és az épület kívül is megszépül. Más színt kap, és padokat is kiraknak elé.

Pénteken lejátszotta utolsó mérkőzését a MEAFC az Egyetemi Körcsarnokban. A férfi kosarasok izgalmas játékban győzték le ellenfelüket, a békési csapatot. Bene Szilárd vezetőedző szerint méltó búcsú volt ez az épülettől, hiszen a vártnál hamarabb sikerült eldönteniük a találkozót, ami a miskolci kosarasok fölényes (100-62 arányú) győzelmével zárult. Március 1-jén a felújítás idejére bezár a Körcsarnok, persze csupán néhány hónapra, hiszen a kivitelezés végső időpontja július 1.

 

Szöveg: Vona Ildikó

Fotó: MTI


Vona Ildikó

Híradások, beszámolók művészeti, színházi, zenei eseményekről, valamint interjúk készítése ismert művészekkel.

Hasonló cikkek