Felülteljesítő volt a BUX

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 758,53 pontos, 1,60 százalékos emelkedéssel, 48 286,06 ponton zárt csütörtökön. A részvénypiac forgalma 10,4 milliárd forint volt, a vezető részvények a Mol kivételével emelkedtek az előző napi záráshoz képest.

Varga Zoltán az Equilor Befektetési Zrt. senior elemzője az MTI-nek elmondta, hogy a nemzetközi piacokhoz képest a BUX-index felülteljesített. Az emelkedés pedig folytatódhat a magyar parketten, mivel a BUX átlépte a 48 ezer pontnál húzódó fontos ellenállási szintet.

Az elemző szerint a vezető részvények (Magyar Telekom, OTP, Richter) emelkedését a nemzetközi befektetői hangulat segítette, az OTP jó teljesítményére pedig még a Magyar Nemzeti Bank keddi kamatemelése is kihatott.

A Mol 2 forinttal, 0,08 százalékkal 2384 forintra csökkent, 1,1 milliárd forintos forgalomban.

Az OTP-részvények ára 420 forinttal, 2,64 százalékkal 16 320 forintra erősödött, forgalmuk 7,6 milliárd forintot tett ki.

A Magyar Telekom árfolyama 6,5 forinttal, 1,54 százalékkal 429 forintra nőtt, forgalma 125,4 millió forint volt.

A Richter-papírok árfolyama 150 forinttal, 1,88 százalékkal 8140 forintra emelkedett, a részvények forgalma 1,1 milliárd forintot ért el.

A kis és közepes részvények indexe, a BUMIX 3937,81 ponton zárt csütörtökön, ez 15,81 pontos, 0,40 százalékos emelkedés a szerdai záráshoz viszonyítva.


Hasonló cikkek