Felülteljesítő volt a magyar tőzsde

A Budapesti Értéktőzsde (BÉT) részvényindexe, a BUX 137,83 pontos, 0,39 százalékos emelkedéssel, 35 574,22 ponton zárt csütörtökön.

A részvénypiac forgalma 8,2 milliárd forint volt, a vezető részvények a Richter kivételével erősödtek az előző napi záráshoz képest.

Török Lajos, az Equilor Befektetési Zrt. vezető elemzője az MTI-nek elmondta: az európai piacokhoz képest felülteljesítő volt a magyar piac. Az enyhén negatív budapesti nyitást napközben hektikus kereskedés követte, a nemzetközi piacokon a vállalati gyorsjelentések határozták meg a hangulatot. A vezető részvények közül a Mol és az OTP egy százalék feletti, a Magyar Telekom pedig egy százalék körüli emelkedést tudott elérni – tette hozzá.

A Mol 23 forinttal, 1,31 százalékkal 1774 forintra nőtt, 1,9 milliárd forintos forgalomban.

Az OTP részvények ára 150 forinttal, 1,36 százalékkal 11 150 forintra nőtt, forgalmuk 3,2 milliárd forintot tett ki.

A Magyar Telekom árfolyama 4 forinttal, 1,06 százalékkal 380 forintra emelkedett, forgalma 119,2 millió forint volt.

A Richter papírok árfolyama 125 forinttal, 1,89 százalékkal 6495 forintra csökkent, a részvények forgalma 1,4 milliárd forintot ért el.

A kis és közepes részvények indexe, a BUMIX 3491,95 ponton zárt csütörtökön, ez 16,77 pontos, 0,48 százalékos emelkedés a szerdai záráshoz viszonyítva.


Hasonló cikkek