Dunaszerdahely: megvan a két ütőkártya

Kora délután a szlovák egészségügyi minisztérium statisztikája szerint a Dunaszerdahelyi járásban az 50 évnél idősebb lakosság átoltottsága nem érte el a 75 százalékot, ennek ellenére kettővel jobb besorolást kapott a regionális járványtérképen. A tárca szerint más lakossági adatokkal dolgoznak, ezért volt ellentmondásos.

A regionális járványtérképen ezen a héten összesen 8 piros besorolású járás van. Ezek közé tartozik Pozsony 5 közigazgatási egysége, valamint a Komáromi, a Vágsellyei és a Dunaszerdahelyi járás. Utóbbi esetében ha csak a 7-napos incidenciát vennénk figyelembe, akkor a régiónak már fekete járásban kellene lennie, ami a legszigorúbb járványügyi intézkedésekkel járna.

A piros besorolás annak eredménye, hogy a járás a magas átoltottságnak köszönhetően kettővel jobb fázisba került. A Covid-automata ugyanis úgy van beállítva, hogy azokban a régiókban, ahol az 50 év felettiek átoltottsága eléri a 65 százalékot, a helyi közegészségügyi hivatal eggyel jobb, 75 százalék felett pedig már kettővel jobb besorolást kérhet.

A 75 százalékos határt sokáig csak Pozsonyban sikerült meghaladni, most viszont már a Dunaszerdahelyi járás is két ütőkártyával rendelkezik.

Délelőtt azonban még a régió piros besorolású volt, annak ellenére is, hogy az átoltottság 74,7 százalékon állt, vagyis elvileg nem lett volna meg a két ütőkártya. A tárca elmondta: már napokkal ezelőtt sikerült meghaladni a 75 százalékos határt. A múlt héttől azonban a friss, 2021-es népszámlálási adatokból indulnak ki az átoltottság mértékének meghatározásakor, emiatt esett vissza az átoltottság 75 százalék alá. Ennek ellenére úgy döntöttek, hogy nem vonják vissza a két ütőkártyát.

Forrás: ujszo.com

Kövessen minket: Facebook


Milány Kincső

Kommunikáció és médiatudomány. Ezt tanultam ebben érzem otthon magam. Na és persze a hírszerkesztés, online újságírás a PannonHírnök Külhon rovatában és a V4 Panorámánál.

Hasonló cikkek