Fenyegetéssel szereztek pénzt (videó)

Az V. kerületi rendőrök elfogták az öt fiatalt, akik a gyanú szerint többször is raboltak.

A Budapesti Rendőr-főkapitányság ügyeletére 2019. november 2-án 20 óra 30 perckor érkezett bejelentés arról, hogy V. kerületi Astoria aluljáróban öten kiraboltak két fiatal fiút.

A rendelkezésre álló adatok szerint a két fiút öten körbeállták, kábítószert kértek tőlük, az egyik fiatal még egy késsel meg is fenyegette őket. Végül elvették mind a két fiú pénzét.

A belvárosi rendőrök rövid időn belül azonosították, majd elfogták és előállították a bűncselekmény elkövetésével gyanúsítható 20 éves H. Marcellt, a 19 éves T. Bencét, a 17 éves V. D.-t és a szintén 17 éves T. G.-t. Ötödik társuk, a 15 éves M. M. pedig az ellene kibocsátott elfogatóparancs hatására önként feladta magát a kerületi rendőrkapitányságon. Az öt fiatal ellen csoportosan, felfegyverkezve elkövetett rablás bűntett gyanúja miatt indítottak eljárást.

Amikor a nyomozók átvizsgálták V. D. ruháját, egy borítékban kábítószergyanús növényi származékot találtak. A 19 éves T. Bence lakásán tartott kutatás során szintén találtak kábítószergyanús anyagokat, továbbá nylon tasakokat, valamint kábítószer adagolásához és csomagolásához szükséges eszközöket, ezért ellenük kábítószer birtoklása bűntett miatt is eljárást indítottak.

A nyomozás során kiderült, hogy a társaság korábban, 2019. október 31-én két fiatalt, november 2-án pedig egy férfit rabolt ki a XI. kerületben, a Szent Gellért hegyen.

Az első esetben egy játszótéren támadtak meg két férfit, mindkettőjüket a földre lökték és elvették az egyik férfi mobiltelefonját és a másik férfi pénzét.

Három nappal később délután a Gellért hegyen egy padon ülő fiatalt támadtak meg, kipakoltatták a zsebeit, majd felszólították, hogy feküdjön a földre. A feltételezett elkövetők elvették a sértett mobiltelefonját, és amikor a férfi kérte vissza a készüléket, több alkalommal megütötték és megrúgták, majd futva elmenekültek a helyszínről.

A rendőrség gyanúsítottként hallgatta ki őket ezekben az ügyekben is és – őrizetbe vételük mellett – előterjesztést tettek letartóztatásukra.

A címlapfotó illusztráció.


Hasonló cikkek