Férfi vízilabda Magyar Kupa – Papírforma sikerek

Az élcsapatok közül a címvédő Ferencváros, az OSC és a Vasas is magabiztos győzelemmel folytatta szereplését a férfi vízilabda BENU Magyar Kupa második fordulójában.

    A sorozat múlt heti első körében megszerzett pontjaikat magukkal hozták a csapatok, amelyek a mostani hétvégén újabb négy négyes csoportban – kék, fehér, piros és zöld – küzdenek. Ezekbe a kvartettekbe az első körből egy-egy első, második, harmadik és negyedik helyezett került.
A harmadik forduló csoportbesorolása szintén az előző szakasz eredményei alapján történik: az I-es csoportban a “színes” csoportok 1-2. helyezettjei, míg a II-esben a 3-4. helyezettek szerepelnek majd. Ebben a fázisban azok a csapatok már nem találkoznak egymással, amelyek korábban összecsaptak.
A negyedik forduló augusztus közepén az egész torna utolsó szakasza lesz, ebben a csapatok az I. és II. csoportban elért helyezéseik alapján helyosztó mérkőzéseket játszanak.
A Magyar Kupa győztese indulhat az Eurokupa 2021/22-es kiírásában.

BENU Férfi Magyar Kupa, 2. forduló:
Piros csoport (Margitsziget):
FTC-Telekom Waterpolo – UVSE 14-8 (5-1, 5-0, 1-3, 3-4)
Budapesti Honvéd SE-Debrecen 23-6 (8-1, 5-0, 6-1, 4-4)
korábban:
UVSE-Debrecen 9-5 (2-2, 2-1, 2-1, 3-1)
FTC-Telekom Waterpolo – Budapesti Honvéd SE 13-8 (2-2, 4-1, 3-2, 4-3)

Kék csoport (Tatabánya):
OSC – BVSC-Zugló 10-7 (3-2, 2-0, 4-3, 1-2)
PVSK-Mecsek Fűszért – Tatabánya 14-8 (3-1, 3-2, 4-4, 4-1)
OSC – PVSK-Mecsek Fűszért 16-6 (4-2, 7-2, 3-1, 2-1)
BVSC-Zugló – Tatabánya 21-6 (8-2, 7-1, 3-1, 3-2)

Zöld csoport (Szeged):
A-Híd VasasPlaket – PannErgy-Miskolci VLC 24-9 (5-2, 5-3, 8-2, 6-2)
Szeged-Kaposvári VK 14-10 (4-4, 4-1, 1-3, 5-2)

korábban:
Fehér csoport (Szentes):
Szolnoki Dózsa-KSI SE 14-4 (4-2, 3-0, 3-1, 4-1)
Eger – Metalcom-Szentes 8-6 (1-1, 2-1, 3-3, 2-1)
A csoport végeredménye: 1. Szolnoki Dózsa 9 pont, 2. Eger 6, 3. Metalcom-Szentes 3, 4. KSI SE 0

A másik három csoportban vasárnap ér véget a hét végi forduló.


Hasonló cikkek