Férfi vízilabda ob I – A címvédő Ferencváros szépített az elődöntőben

A legutóbbi befejezett kiírásban győztes Ferencváros szépített a férfi vízilabda ob I elődöntőjében, miután szerdán öt góllal legyőzte vendégként az OSC-t.

    A Bajnokok Ligájában is címvédő FTC az alapszakaszban mindkét mérkőzését elveszítette fővárosi riválisával szemben, az újbudaiaknak így egy döntetlen is elég lett volna a fináléba kerüléshez.
Erre az első mérkőzésen Varga Zsolt nagyszerűen védekező csapata esélyt sem adott a Varga Dániel edzette OSC-nek, ugyanis az első pillanattól kezdve vezetett és végül – mindössze két gólt kapva – magabiztosan győzött.
Az egyik fél hetedik pontjáig tartó párharc második összecsapását jövő csütörtökön rendezik a Népligetben.
A másik ágról az alapszakaszgyőztes BVSC-t búcsúztató Szolnok már bejutott a fináléba.

E.ON férfi ob I, elődöntő, első mérkőzés:
OSC – FTC-Telekom Waterpolo 2-7 (0-2, 1-3, 0-1, 1-1)
—————————————————-
gólszerzők: Hárai, Salamon 1-1, illetve Varga D. 2, Zalánki, Sedlmayer, Vámos, Jaksic, Constantin-Bicari 1-1
Az egyik fél hetedik pontjáig tartó párharc állás: 6-3 az OSC javára.

Korábban:
Szolnoki Dózsa-BVSC Zugló 11-7 (2-2, 4-1, 4-2, 1-2)
A párharc végeredménye: 7-1 a Szolnok javára.

Gazdaság | PannonHírnök

Kövessen minket: Facebook


Hasonló cikkek