Fertőtlenítő berendezéseket gyártanak Tatabányán

Az Egészségipari Támogatási Programban valósult meg a beruházás.

Befejeződött a Thermotechnika-Crown Cool Kft. beruházása Tatabányán, amellyel a cég képessé vált légtisztító berendezések, valamint kézfertőtlenítő automata gyártására – tette közzé pénteki Facebook-bejegyzésében a pénzügyminiszter.

Varga Mihály közölte, a Thermotechnika közel félmilliárd forintos fejlesztése a kormány Egészségipari Támogatási Programjának része. A program során országszerte 55 helyszínen valósultak meg fejlesztések, eddig 50 vállalkozással állapodtak meg, 73 milliárd forintnyi beruházásról.

A koronavírus-járvány kitörését követően indított támogatásnak egyre több kézzelfogható eredménye van – mutatott rá a miniszter, majd hozzátette, Magyarország önellátóvá vált az orvosi maszkok gyártásában, megkezdődik a kórházi gumikesztyűk előállítása és a vírus ellen segítséget nyújtó gyógyszerek, így például a Favipiravir terén is sikerült csökkenteni az ország kiszolgáltatottságát – mondta a miniszter.

Hazai Tükör | PannonHírnök

Kövessen minket: Facebook


Jerez J. Gyula

- 20 év média, kisebb szünetekkel - bel- és a világpolitika, kultúra közel és távolabb

Hasonló cikkek