Fesztiválok hétvégéje Miskolcon

Csütörtökön kezdődött és három napon keresztül dübörgött a hip-hop, a rap és az elektronikus zene a Vasgyárban.

Az első ilyen rendezvény 2006-ban volt, ami 2008-ban felvette a „Gyár” nevet, majd 2011-től Factory Fesztiválként várta a bulizni vágyó fiatalokat.

 

Factory-feszt-MTI-foto

 

Mostanra már tekintélyes méretű eseménnyé duzzadt, ami a sok koncert mellett magába foglalt még sportprogramokat és tehetségkutató versenyt is. Sőt, a szervezők meghirdettek egy szobor- és installációs pályázatot, ahol a pályázók szabadon választhatták a témát, egyetlen kitételnek kellett megfelelni: csak fa, műanyag, vas, drót volt használható alapanyagként az alkotásokhoz. A háromnapos underground zenei fesztiválon 50 együttes lépett színpadra, köztük a Halott Pénz és a Punnany Massif.

Szombaton egy másik rendezvénynek is otthon adott a borsodi megyeszékhely. A Csanyikban került megrendezésre az V. Miskolci Lecsó- és Pecsenyefesztivál, ahol 27 üstben készültek a finom ételek. A gasztronómiai versengés mellett egyéb programok is szórakoztatták a Majális Parkba kilátogatókat: tartottak kutyás bemutatót és olyan sporteseményekre is sor került, mint a kerékpáros ügyességi bajnokság, vagy a kapurarúgó verseny.

 

Szöveg és fotó: Vona Ildikó

Nyitókép: Illusztráció (MTI-fotó: Koszticsák Szilárd)


Vona Ildikó

Híradások, beszámolók művészeti, színházi, zenei eseményekről, valamint interjúk készítése ismert művészekkel.

Hasonló cikkek