Fiatal és tehetséges zenészek versenyeztek idén is a Könnyűzenei Szemlén

Idén, immár 7. alkalommal rendezték meg a Szlovákiai Magyar Könnyűzenei Szemle versenyét, ezúttal is a Vásárúti Kulturális Központban. A számos értékes nyereményen túl a nyertest a zsűri delegálja az Öröm a Zene Tehetségkutató döntőjébe. Az idei megmérettetésen heten szálltak versenybe a legjobbnak járó díjért.

A Szlovákiai Magyar Könnyűzenei Szemle a Kárpát-medencei Öröm a Zene tehetséggondozó program felvidéki állomása. Az eseményt a tavalyi évben csupán a virtuális térben tudták lebonyolítani, idén azonban már egy igazi hús-vér élő döntőnek lehetett mindenki a részese.

Pap Tibor, a tatabányai Peron Music Alapítvány elnöke és a tatai Peron Tehetségközpont vezetője elmondta, hogy idén kevesebben jelentkeztek, viszont a produkciók színvonala nagyon magas volt. „A küldetés arról szól, hogy a feltörekvő zenészeket támogassa, nem azzal, hogy alápakol mindent, hanem azzal, hogy lehetőséget biztosít a megmutatkozásra. Azt szoktuk mondani, hogy mi adunk egy nagy lehetőséget, de legalább annyi melót bele kell raknia a zenekaroknak is.”

 

A szelektálás után végül heten jutottak a verseny döntőjébe: gomoly, Carpedante, Arizóna, Entrópia, , Ketten (Göbő Anna és Sándor), Senel Deniz és a Lakható Sár. A versenyt idén a somorjai Gomoly nevű zenekar nyerte, akik ebben a formációban a vásárúti szemlén játszottak először zsűri előtt. Eléggé meglepődtünk, nem is számoltunk azzal, hogy ez megtörténhet, nagyon jó érzés, köszönjük szépen a zsűrinek. Megyünk Budapestre, az A38 Hajóra, amely egy hatalmas lehetőség. Átbeszéljük a dolgokat, jobban ráállunk a próbákra és csináljuk amit kell.” – mondta el Méry Dávid, a zenekar dobosa.

Külhon | Pannon Hírnök

Kövessen minket: Facebook

Forrás: ma7.sk


Milány Kincső

Kommunikáció és médiatudomány. Ezt tanultam ebben érzem otthon magam. Na és persze a hírszerkesztés, online újságírás a PannonHírnök Külhon rovatában és a V4 Panorámánál.

Hasonló cikkek