Ficsak: fontos a családbarát szülészetek támogatása

A családbarát szülészetek támogatásának fontosságát hangsúlyozta a Fiatal Családosok Klubjának (Ficsak) alapítója

az M1 aktuális csatorna szombat reggeli műsorában.

Király Nóra elmondta: a fiatalok 90 százaléka nagy családban – három vagy több gyermek vállalásával – képzeli el a jövőjét.

A szülés élménye meghatározó abban, hogy vállalnak-e második vagy többedik gyermeket. Ezért is fontos, hogy a kormány jövőre 10 milliárd forintot fordít a családbarát szülészetek kialakítására – jegyezte meg.

A jövő évi költségvetésből kiemelte azt is, hogy 2015-höz képest kétszeresére nő a kétgyermekesek családi adókedvezménye.

Akkor még 20 ezer forint volt, jövőre már 40 ezer forintot kapnak a kétgyermekes családok.

A három- vagy több gyermekes családok továbbra is gyermekenként 33 ezer forint adókedvezményt kapnak – közölte Király Nóra.

Elmondta, hogy a családi otthonteremtési kedvezmény (csok) is nagyon népszerű, több mint 75 ezer család vette eddig igénybe.

Fontos változásként értékelte, hogy a csok igénylésénél egyszerűsítették az adminisztrációt, ezért bíznak abban, hogy 2019-ben még több család él a 10+10 millió forintos kedvezmény lehetőségével – tette hozzá a Ficsak alapítója.


Hasonló cikkek