Figyelem: Terrorfenyegetés Kárpátalján a választások előtt

Helyhatósági választások lesznek október 25-én Ukrajnában. A Kárpátalján élő mintegy 140 ezer magyar számára létfontosságú, hogy minél erősebb képviselete legyen. Az utóbbi években az ukrán kormányzat minden eszközt megragadott, hogy csorbítsa a nemzetiségek jogait. Kárpátalján a hagyományoknak megfelelően magyar pártok is indulnak. A Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség (KMKSZ) és az Ukrajnai Magyar Demokrata Szövetség (UMDSZ) külön indul a helyhatósági választásokon, mivel nem sikerült megegyezniük. A választási kampányt nagy érdeklődés övezi. 
Az UMDSZ/UMDP képviselőjelöltjei mai nap során terrorfenyegetést kaptak levélben, melyet most itt közlünk:
Az Ukrajnai Magyar Demokrata Párt (UMDP) választási kampányát – a kárpátaljai magyar közösség aktív politikai kiállásának szerves részeként – a jelenleg is zajló helyhatósági választások során élénk érdeklődés kísérte mind Kárpátalja megye politikuma, mind pedig a magyarság ellenségei köréből.
Ennek alátámasztása az a számos fenyegetés, amelyet az UMDP képviselőjelöltjei különböző formákban az utolsó hetek során kaptak. A megfélemlítési hadjárat ma érte el a csúcspontját, mikor szervezetünk aktivistái névtelen ellenlábasainktól olyan „levelet” kaptak, amelyben arról írnak, hogy több magyar vonatkozású objektumon robbanószerkezetet helyeztek el, amelyek működésbe lépnek, amennyiben nem hagyjuk abba részvételünket a helyhatósági választásokon. Ezzel kapcsolatban az UMDSZ/UMDP vezetősége terrorfenyegetés miatt feljelentést tett az SZBU megyei főosztályán és rendőrségen.”
A levél itt tekinthető meg az UMDSZ (Ukrajnai Magyar Demokrata Szövetség) Facebook oldalán:
Forrás: UMDSZ-sajtószolgálat

Hasonló cikkek