Fogd a kezem Alapítvány – Negyed százada a sérült emberekért

Huszonöt évvel ezelőtt jött létre az értelmi sérülteket és családtagjaikat összefogó Fogd a kezem Alapítvány Pécsett.

Fogd a kezem Alapítvány - a tárgyak, amit készítenek
Fogd a kezem Alapítvány – a tárgyak, amit készítenek

 Az alapítók elsődleges célként tűzték ki  a másság mind szélesebb körben való elfogadtatását és az esélyegyenlőség elősegítését. E mellett kiemelt helyen szerepel programjukban a sérült emberek életminőségének javítása foglalkoztatással, művészeti fejlesztéssel, rekreációs lehetőségek biztosításával, csoportos és egyéni mozgásfejlesztéssel, jogi és életvezetési tanácsadással.

 Az alapítvány  által működtetett, 1991-ben létrehozott úgynevezett  napköziben negyven sérült embert foglalkoztatnak, zajlik nappali ellátásuk. Az általuk előállított  termékeket – többek között gyertyát, lakberendezési tárgyak, játékok – értékesítik, az ebből származó bevételt az alapítvány fenntartására fordítják.

Fogd a kezem Alapítvány - gyertya készítés
Fogd a kezem Alapítvány – gyertya készítés

A szintén a sérült emberek munkalehetőséghez juttatását segítő Támogatott Foglalkoztatás Szolgáltatást 2004 óta működtetik, ami eddig csaknem 150 sérült ember nyílt munkaerő-piaci elhelyezését tette lehetővé.

 Szent Kinga Lakóotthonuk 1999-ben nyitotta meg kapuit, amelyben kilenc felnőtt értelmi és más fogyatékossággal élő élheti önálló felnőtt életét  négy segítő közreműködésével. Az EVS Mobilitás szolgáltatásuk 2001 óta működik, amelynek keretében 18-30 év közötti magyar önkénteseket küldenek, valamint fogadnak az unió országaiból. Ennek keretében folyamatosan kettő, négy külföldi önkéntes vesz részt a Napközi és a Lakóotthon életében, az alapítvány szakmai munkájában.

 E mellett alapítói és működtetői a 2010-ben útjára indult Special Pécs Klaszternek, egy széleskörű együttműködésen alapuló, innovatív modell értékű összefogásnak Pécsett és vonzáskörzetében. A klaszter szereplői a fogyatékos emberek integrációját tűzték ki célul a kultúra, a szolgáltatások, az oktatás, az egészségügy, a foglalkoztatás és a szabadidős tevékenységek területén.

 

 

 

 

 

 

 


Hasonló cikkek