Fogy a levegő a Szlovák Nemzeti Párt körül

Az “Állattenyésztő” csúszópénzei az SNS-hez kerültek a “működési költségek” fedezésére.

Andrej Danko leköszönő SNS-es elnöknek, Bugár Béla egykori koalíciós partnerének 2012-től nem kevesebb volt a dolga, mint szalonképessé tenni a Szlovák Nemzeti Pártot Ján Slota borgőzös érája után. A legfrissebb fejlemények szerint azonban Dankonak ugyanolyan dicstelenül kell majd távoznia, mint elődjének. Sőt!

Az utóbbi napok egyik legfontosabb korrupciós ügye az „Áttenyésztő” (Dobytkár) fedőnévű ügy, amelynek keretében a sokmilliós agrártámogatási forrásokat kezelő Mezőgazdasági Kifizető Ügynökség volt vezetőjét, Juraj Kožuchot és az SNS-hez közel álló Slavia Capital csoport tagját, Martin Kvietiket is letartóztatta a NAKA.   Mindkettejük ellen korrupció és pénzmosás vádjával emelnek hamarosan vádat. Kožuchot az SNS jelölte a PPA élére, Kvietik pedig köztudottan Andrej Danko közeli barátjának számít.

Az Aktuality.sk közzétette a vádirat tartalmát, amelyből többek között kiderül az is, hogy a csaknem egymillió eurós, korrupciós tevékenységből származó pénz az SNS-hez került a „rendszer támogatására”. A „rendszernek” szánt pénz kifejezést az egyik vádlott használta a kihallgatásokon, azt jelentette, hogy az összeg a médiához kerül, pártköltségekre vagy a közelgő választások költségeire kerül felhasználásra, de mindig az SNS javára.

A jegyzőkönyv szerint a korrupciós ügyletekből származó piszkos pénz egy része meg nem nevezett sajtóorgánumokhoz került, de az nem tisztázott, hogy reklámköltségek térítése céljából, vagy más „kiadások” fedezésére. A pénz más része az SNS pártköltségére fordítódott a közelgő választásokra való tekintettel.

Az SNS egyelőre mindent tagad, azt állítja, hogy minden pénzügyi döntést a törvénynek megfelelően hoztak meg. Az SNS szerint politikai célra használják az ügyet, és felháborítónak tartják, hogy a vádirat tartalma kiszivárgott a rendőrségtől. Illetve azt is felrótták, hogy olyan személyek vallomásaira alapozott a rendőrség, akiket 2016-ban az SNS kormányzása idején távolítottak el a PPA-ból. Akire utalnak, az a már vád alá helyezett Ľubomír Kropil, aki beszámolt a PPA korábbi vezetésének viselt dolgairól, és elmagyarázta a hatóságoknak hogyan működött a visszaosztásra épülő támogatási rendszer. Az ő vallomása alapján jutottak el a hatóságok Ľubomír Partikakorábbi PPA-igazgatóhoz, és Marek Kodadához, aki a mezőgazdasági minisztérium vidékfejlesztési közvetlen támogatási szekciójának volt a vezetője Partika idején.

És ezen a ponton előkerült a volt SNS-es agráminiszter, Gabriela Matečná neve is, aki a fent említett úriemberek egyikének vallomása szerint 2016-ban áthárította egy, a „párt számára fontos személlyel” való kapcsolattartás terhét Kožuchra.

Forrás: KÖRKÉP.SK
Nyitókép: aktuality.sk


Milány Kincső

Kommunikáció és médiatudomány. Ezt tanultam ebben érzem otthon magam. Na és persze a hírszerkesztés, online újságírás a PannonHírnök Külhon rovatában és a V4 Panorámánál.

Hasonló cikkek