Főhet a kormány feje: országos sztrájk készül

A lap úgy tudja: az önkormányzati köztisztviselők, akik továbbra is átlagosan 30 százalékos béremelést követelnek, az újabb sztrájkot gőzerővel készítik elő, és napokon belül a konkrét időpontot is kitűzik. Boros Péterné, a Magyar Köztisztviselők, Közalkalmazottak és Közszolgálati Dolgozók Szakszervezetének elnöke elmondta: nem csak a béremeléssel kapcsolatban tettek konkrét javaslatokat, hanem például olyan átmeneti szabályokat és jogállást vetettek fel, ami az állami tisztviselőkre és a köztisztviselőkre vonatkozó előírások között rendezné az önkormányzati tisztviselőkkel kapcsolatos kérdéseket. A szakma egységes a javasolt lépések szükségességében, s javaslataikat megküldték az illetékeseknek, de Rogán Antaltól, a Miniszterelnöki Kabinetiroda vezetőjétől egyelőre nem kaptak választ – tette hozzá.


Hasonló cikkek