Folt került a lyukra

A környezetszennyezés globális probléma, amelynek legnagyobb okozója maga az ember.

A spray-s dobozokból kiáramló káros anyagot véltük jó ideig az ózonlyuk legnagyobb mumusának. Az ózonréteg elvékonyodásának és a lyuk keletkezésének hatására a káros ultraibolya sugárzás is eléri a földet. Az ózonrétegnek fontos szerepe van tehát abban, hogy a Napból érkező káros ultraibolya sugárzást elnyelje. Az ózon napvédő foktorszáma segíti a földi élet létezését, máskülönben az ultraibolya sugárzás roncsolná a DNS-t, a sejteket. Ózonréteg nélkül nem létezhetne földi élet.

Az Antarktisz feletti ózonlyuk mellett az Északi sarknál is feltűnt egy lyuk. A légkörkutatók már felfigyeltek márciusban az erős ózonbomlásra, amelynek eredményeképp már néhány héttel később egy körülbelül egymillió négyzetkilométeres ózonlyuk alakult ki az Arktisz felett is. Tíz évvel ezelőtt hasonló már történt ebben a térségben és a mostani lyuk kialakulására azt a magyarázatot találták, hogy szokatlan légköri jelenségek uralkodtak abban az időben, amelyek kiválthatták az ózonlyuk megjelenését.

Az Északi-sark feletti ózonlyuk ugyan jóval kisebb volt, mint az antarktiszi, mégis félelmetes volt jelenléte. Aztán történt valami, ami nem kedvezett. Ózonban gazdag levegő tudott beáramolni az Északi-sark térségére, így megszűnt a hatalmas ózonlyuk.

Fotó: pixabay.com


Hasonló cikkek