Folytatódik a Nagyvállalati Beruházási Támogatási program

Az M1 információi szerint februárban kerülhet a kormány elé a második gazdaságvédelmi akcióterv, melynek célja, hogy a világgazdaságban, illetve Európában egyre inkább tapasztalható válság ne, vagy csak lassabban és enyhébb formában jelentkezzen Magyarországon. A Ma Reggelnek nyilatkozó szakértő szerint azért kell dolgozni, hogy több lábon álljon a gazdaság: például minél több új, fiatal, kezdő vállalkozó kapjon segítséget.

A BMW gyár felépítéséhez szükséges talajmunkák már zajlanak Debrecen határában. Az üzemet várhatóan néhány héten belül elkezdik építeni, ami ha elkészül és elindul benne a termelés, akkor legalább fél százalékkal fogja növeli évente a GDP-t, amely 2019-ben minden várakozást felülmúlóan mintegy öt százalékkal növekedett hangzot el az M1 Híradójában.

Folyatódik a Nagyvállallati Beruházási Támogatási program

Azért, hogy a gazdaság lendülete idén is kitartson, a kormány a hét elején bejelentette, folytatja az az elmúlt években nagyon sikeresnek bizonyult Nagyvállallati Beruházási Támogatási programját. Marczinkó Zoltán István, a munkaerőpiacért felelős helyettes államtitkár elmondta, egy olyan programról van szó, amelyben azok a nagyvállallatok, vagy a növekedést, illetve a beruházást követően nagyvállalattá váló, közép-és kisvállalatok kerülnek középpontba, amelyek kiszorulnak, méretüknél fogva kiesnek az Európai Uniós támogatási lehetőségekből.

Hozzátette, több száz olyan cég van Magyarországon, amelyek kiszorulnak az uniós támogatásból, de ennek ellenére a magyar gazdaság növekedésének motorját képezik.

Beruházási rekord 2019-ben

Az indulás évétől, 2015-től számítva nyolcvanmilliárd vissza nem térítendő támogatást kaptak a cégek, új technológiák alkalmazására, termelékenységük hatékonyságának növelésére, amelyek hozzávetőleg kétszázmilliárd forint értékű beruházást eredményeztek. A tavalyi év várhatóan beruházási rekord lesz az országban, hiszen a novemberi adatok szerint

1540 milliárd forint értékben született pozitív befektetési döntés.

Ennek alapján már több fejlesztés valósult meg, mint 2018-ban.

A járműgyártás mellett a szolgáltatási szektort is fejleszteni kéne

Magyarországon épül a világ egyik legnagyobb elektromosakkumulátor-gyára és beszállítói hátországa, ami egyértelműen Magyarország sikerét vetíti előre a világ autóiparának új korszakában. Szakértők szerint az ilyen beruházásoknak köszönhetően ha kivédeni nem is, de jelentősen lassítani lehet majd a világgazdaságban kialakuló válság begyűrűzését.

Az M1-nek nyilatkozó közgazdász, Csath Magdolna szerint a gazdaság húzóerejét jelentő járműgyártás mellett a szolgáltatási szektort, azon belül is a turizmust, az informatikát és a kereskedelmet is érdemes tovább fejleszteni, hogy minél több lábon álljon a gazdaság. Csath Magdolna közgazdász kiemelte, nem elegendő a meglévő cégek továbbfejlesztése, az is fontos, hogy az új, fiatal, kezdő vállalkozóból is egyre több legyen az országban.

A M1 Híradója szerint ezt a szellemiséget tartalmazza majd a várhatóan a februárban a kormány elé kerülő második gazdaságvédelmi akcióterv is, amelynek legfontosabb célja a foglalkoztatás jelenlegi szintjének megtartása, a vállalkozások megerősítése, ezzel együtt a gazdasági növekedés fenntartása. A kormány azt szeretné, ha a magyar GDP továbbra is legalább két százalékponttal haladná meg a mindenkori uniós átlagnövekedést.

Nyitókép: illusztráció

 


Hasonló cikkek