Folytatódott az élénkülés a lakáspiacon

Folytatódott az élénkülés a magyar ingatlanpiacon, az ingatlanok négyzetméterára és az adásvételek száma is emelkedett az első fél évben a Duna House elemzése szerint.

A Duna House hétfői közleménye szerint saját adataik azt mutatják, hogy az első félévben több mint 77 ezer adásvétel történt, ami közel 4 százalékos bővülés az előző év azonos időszakához képest.

Úgy látják, hogy a következő félévben az újépítésű projektek folyamatos átadása tarthatja lendületben az ingatlanpiacot. A Duna House idén a tavalyinál több, mintegy 160-180 ezer ingatlanpiaci tranzakcióra számít.

A közlemény szerint a féléves adatok alapján az árak emelkedésének üteme várhatóan az év végéig nem változik, így idén a tavalyi évhez képest 10-12 százalékos emelkedésre számítanak.

A panellakások ára a fővárosban kerületenként eltérő mértékben nőtt, átlagosan 12 százalékkal emelkedtek az első félévben az előző félévhez képest. A tavalyi év második félében 357 ezer forint volt egy négyzetméter, amely az első félévben meghaladta a 400 ezer forintot. A legjelentősebb emelkedést X., XIV., XIII. kerületben tapasztalták.

A budapesti téglalakások négyzetméterára 5 százalékkal, 541 ezer forintra nőtt 2018 első felében az azt megelőző félévhez képest. A legdrágább lakások továbbra is az V. kerületben vannak, ahol 914 ezer forint volt az átlagos négyzetméterár – közölte a Duna House.

A közlemény idézi Benedikt Károlyt, a Duna House elemzési vezetőjét, aki elmondta, hogy a megyei összesítések alapján az árak vidéken is emelkedtek, az átlagár az alacsonyabb árú megyékben növekedett jelentősebb mértékben.

Kiemelte, hogy Zala és Heves megyében a panel és tégla lakások árában egyaránt erőteljes emelkedést tapasztaltak. A megyei rangsorban nem történt változás, a főváros után még mindig Veszprém megye a legdrágább terület. A vidéki panellakásoknál idén az eladók és a vevők négyzetméterenként 200 és 300 ezer forint közötti árral számolhatnak – tette hozzá.