Forma 1 – A Hungaroringen elmaradt a térdelés

Az utóbbi hetekben Lewis Hamilton vezetésével rendre letérdeltek a Forma 1-es versenyzők a futamok előtt, vasárnap a Hungaroringen, a Magyar Nagydíj előtt, a magyar Himnusz közben azonban nem történt meg a gyalázat. A Black Lives Matter feliratú pólóban álldogáló Hamilton és a többi versenyző is kihagyta a sajátságos, és a társadalmak többsége által elutasított szertartást.

Nem volt letérdelés vasárnap a Hungaroringen a Magyar Nagydíj előtt, a sokak által kritizált szertartást ezúttal annak szorgalmazója, az idei versenyt később megnyerő Lewis Hamilton is kihagyta – írta a Vadhajtások.

Hamilton ugyan az immár szokásos, Black Lives Matter-feliratú pólóját viselte, de ő sem ereszkedett térdre. Hamiltont számos kritika érte, mert befolyásával visszaélve érte el, hogy olyan versenyzők is részt vegyenek a performanszban, akik nem értenek egyet azzal.

Nemrég a finn Kimi Räikkönen, és az orosz Danyiil Kvjat lettek a közösségi média hősei, mert ellenálltak Hamilton nyomásának.

Kvjat ki is jelentette, hogy csak Isten és hazája zászlaja előtt hajlandó térdet hajtani.

Forrás: Vadhajtások


Hasonló cikkek