Forrongó Kaukázus: várható-e Irán és Azerbajdzsán közt háború?

Tavaly ősszel komoly változások mentek végbe a Kaukázus déli területein, mikor Azerbajdzsán a törökök esszenciális támogatásával visszahódította az 1990-es évek elején elvesztett területeit Örményországtól. Hegyi-Karabah nagy része ismét azeri ellenőrzés alá került, s az elfogadott békeszerződés alapján orosz békefenntartók őrzik az érzékeny, s várhatóan nem hosszútávra megteremtett status quot. A 2020 őszén lezajlódott második hegyi-karabahi konfliktus nagyon rövid idő alatt visszalépésre kényszerítette a megsemmisített örmény hadsereget, s a tárgyalásokat kezdeményező és levezető Moszkva kénytelen volt elfogadni, hogy új résztvevője is lett a térséget érintő egyeztetéseknek Törökország személyében. Egyértelmű volt már akkor, hogy a gyors kimenetel és a mindenki által elfogadott feltételek ellenére a béke nem válik majd tartóssá, s további konfliktusok kialakulásának a lehetőségét hordozza az új szereplő erőteljes belépője. Az egymással határos Azerbajdzsán és Irán kapcsolatára számos tényező hat kedvezőtlenül; Törökország, Izrael, kisebbségi kérdések többek közt, így nem csoda, hogy az elmúlt hetekben veszélyesen forróvá vált a helyzet a két ország közt. – Erbszt Adrien geopolitikai elemzése

kaukazusi_terseg

Ilham Alijev, azeri elnök számára nem egyszerű kihívást jelent a török nagytestvér ambícióinak féken tartása, hiszen a túlzott török befolyás rázúdítása országára nem feltétlenül kedvező kimenetelű. Mindezzel kockáztatná egyre jobb viszonyát Oroszországgal, illetve további katonai konfliktusok kialakulását Örményországgal, vagy éppen déli szomszédjával, Iránnal. Baku valószínűleg nem véletlenül nem szólt egy árva szót sem az orosz beavatkozás és jelenlét ellen Hegyi-Karabahban, mivel ez a török ambíciókat is képes kissé visszaszorítani. Ennek ellenére világos, hogy az azeri cél a teljes terület visszaszerzése, de úgy tűnik Alijev nem kívánja ezt elkapkodni, s engedni sem akar Erdogan becsvágyának. A török elnökre azonban egyre súlyosabb belpolitikai nyomás nehezedik, s láthatóan sem Európa, sem az USA nem díjazza a törökök önállósult, újra hódító stratégiáját, ezért ahhoz, hogy megőrizze hazai támogatottságát muszáj lesz újra felmutatni egy, a török lelket simogató külpolitikai, vagy katonai eredményt.

Az Azerbajdzsánban erőssé vált török jelenlét kapcsán, számítani lehetett arra, hogy Erdogán több irányba is be fogja dobni a „testvérnépek egyesítése kártyát”. Karabahból kihozta a maximumot egyelőre, többet az oroszok valószínűleg nem engedtek volna meg. Irán közel 80 milliós lakosságának különböző adatok alapján 20-25%-ka azeri nemzetiségű, akik az ország északi területén, Azerbajdzsánnal határosan élnek. Ebből az is jól látható, hogy jóval több azeri él Irán területén, mint amennyi Azerbajdzsánban, s ez Irán számára destabilizáló tényező lehet. Ankara számára azonban egyértelműen lehetőség. Az iráni politikai elképzelések alapján szóba se jöhet bármiféle autonómia, vagy kiváltság a részükre, Teherán mindig is egységesen próbálta kezelni lakosságát, nemzetiségi hovatartozástól függetlenül. Nem véletlen, hogy Iránban nem létezik olyan hivatalos kifejezési forma, hogy nemzeti kisebbségek, az országban mindenki iráni lakosnak számít. Vallási kisebbséghez is csak a keresztény (örmények), a zsidó és a zoroasztriánus vallás hívei tartoznak – ők a lakosság 0,6%-át teszik ki. Számára ez a féle verbalitás és kisebbségpolitika létfontosságú a Közel-Kelet ellenséges viszonyai közt, hiszen számos ellenlábasa – Izrael, Szaúd-Arábia, vagy éppen Törökország – alig várja, hogy belülről meggyengüljön.
Ankara számára Teherán nem szövetséges, ha nyílt háború nincs is köztük, a háttérben sokszor összefeszülnek, láthatjuk ezt például a mindkét fél számára prioritással bíró Szíriában, ahol ellenséges oldalakon állnak. Irán számára a hegyi-karabahi konfliktus tavalyi kiújulása elsősorban Ankara aktivitása miatt volt veszélyes, főleg, hogy számos forrás (francia titkosszolgálat, amerikai sajtó, szíriai civil szervezet, orosz titkosszolgálat) arról beszélt, hogy a törökök Iránnal ellenséges szíriai harcosokat is utaztattak a frontvonalra az örmények ellen. Teherán ugyan nem avatkozott bele a konfliktusba, de haderejét azért mozgósította az azeri-örmény-iráni határvonalhoz és erősen támogatta az orosz békefenntartók jelenlétét, míg a törököt nem. Karabah elcsitulását követően Erdogan szinte azonnal Irán felé vetette tekintetét, s felszólalásaiban többször is emlékeztetett az Irán területén élő azeriekre és az egyesítés lehetőségére. Teherán minden egyes alkalommal felháborodott a török elnök kijelentésein, s szeparatizmussal vádolták meg. Azerbajdzsán jelenleg ugródeszkául szolgál a törököknek, akik innen a Kaukázus egyéb területeire, illetve Közép-Ázsia és a Közel-Kelet felé is kitekingethetnek.

Irán nem véletlenül aggódik Erdogan egyre kendőzetlenebbül kinyilvánított igényei miatt az azeriek lakta északi területek kapcsán, hiszen a második karabahi háború következményeként a kaukázusi térségben – Irán északi határainál – jócskán nőtt a török katonai jelenlét. Ankara közismert, új stratégiai célja a pánturanizmus általi birodalomépítés, s ez ahogy Moszkvának, úgy Teheránnak is tökéletesen világos. Ha Irán etnikai és vallási helyzetét vizsgáljuk, hamar szemebtűnővé válik, hogy meglehetősen érzékeny egyensúlyról van szó, amit módszeres aknamunkával akár fel is lehet borítani. Irán lakossága rendkívül sokszínű; ha nyelvileg nézzük két nagy csoportra oszthatjuk az országot: az iráni nyelveket beszélőkre – ezek a perzsák és kurdok leginkább – és a türk nyelveket beszélőkre – ezek az azeriek, türkmének és más kis népek. Az elmúlt 20-30 évről elmondható, hogy az iráni türk etnikai közösségek meglehetősen passzívnak mutatkoztak a szeparatista elképzelésekkel szemben, ráadásul nem utolsó szempont, hogy az országot vezető Hámenei ajatollah és számos más vezető tisztséget betöltő személy is azeri származású.
Mindazonáltal, ha eddig nem is jelentett nagyobb problémát Teheránnak a területén élő kisebbségek kérdése, a jövőben az ekkora számú etnikai csoportok külső megtámogatással feszültséggeneráló faktorokká válhatnak Irán belpolitikai életében és regionális helyzetében. Csak az elmúlt egy év folyamatait nézve is láthatóak azok a török törekvések, melyek esetleg felkorbácsolhatják az indulatokat Iránban. S ugye a Szovjetunió szétesését követően a független Azerbajdzsán kikiáltásával Irán több északi tartományában jelentek meg a kiválást sürgető mozgalmak. Azt azonban látni kell, hogy a kiválási folyamatok dominóként más nemzetiségeket is felbuzdíthatnak arra, hogy lépjenek, itt elsősorban az iráni és iraki kurdokat kell kiemelni, illetve az Ankara számára már igencsak veszélyes törökországi, hozzávetőlegesen 20 milliós kurd közösséget. Tehát Erdogánnak is célszerű megfontoltan végiggondolnia, megéri-e felbújtani az iráni azerieket.
A feszültség a közelmúltban, a Kaszpi-tengeren végrehajtott közös azeri-török hadgyakorlatok miatt is nőtt Baku és Teherán közt. Ebből is átható, hogy az Irán és Azerbajdzsán közti konfliktus fő komponense katonai és biztonsági jellegű. Mivel Irán éppen az elmúlt hetekben kezdte meg a Sanghaji Együttműködési Szervezetbe a felvételi eljárását, végleges tagsága új helyzetet teremthet a számára, hiszen ebben a leginkább katonai együttműködésekre épülő összefogásban olyan országok vesznek részt, mint Oroszország, Kína, Pakisztán, vagy India. Ez új hátszelet adhat Teherán ambícióinak és lehetőségeinek is. A biztonsági aspektusok mellett azonban fontos viszályszító tényező, hogy Baku láthatóan át akarja venni az ellenőrzést az Iránt és Örményországot összekötő folyosó felett. Ezzel közvetlenül kapcsolódna Baku a jelenleg különálló, mégis Azerbajdzsánhoz tartozó Nahicseváni Autonóm Köztársasággal, ráadásul megszűnne Irán és Örményország közös határszakasza, míg Azerbajdzsán közös határra tenne szert Törökországgal. Teherán számára pedig ez egy Európával összekötő, stratégiailag fontos szárazföldi útvonal elvesztését jelentené. Mindez közelebb hozta egymáshoz Iránt és Örményországot, fokozták találkozóikat a témában.
Természetesen az iráni-azerbajdzsáni viszony elmérgesedése egyes külső szereplőknek pozitív hozadékkal is járhat, így a karabahi háborúból kimaradt, Afganisztánból is kivonult, s ezáltal a térségből is kijjebb ebrudált USA számára, vagy az Iránnal ellenséges viszonyt fenntartó Izraelnek is. Ráadásul akárhonnan is nézzük, egy ilyen háború súlyosan érintené, sőt gyengítheti a harcoló feleken túl Oroszországot, Törökországot és a térség többi országát is.
A második karabahi háborút követően az iráni hadsereg továbbra sem vonult vissza az azeri határoktól teljesen, sőt az utóbbi hetekben még intenzívebb jelenlétről lehetett értesülni. Most azonban nem Ankara miatt elsősorban, hanem egy másik, Irán számára ellenséges ország feltételezett jelenléte miatt. Teherán komoly vádakkal illette Azerbajdzsánt; szerinte Baku izraeli katonai szakembereket hívott a karabahi háború ideje alatt az ország területére, ezen belül az izraeli elektronikus hírszerzés egységeire gondoltak leginkább. Az Iszlám Forradalmi Gárda egy dandártábornoka szerint “izraeli meghatalmazottak és az ISIS harcosai vannak Azerbajdzsán területén.” Évekkel ezelőtt Teherán már megvádolta Bakut azzal, hogy területén Iránnal szemben felállított izraeli radarberendezések vannak elhelyezve. Izrael oroszországi nagykövete a híreszteléseket cáfolta, szerinte az izraeli faktor beemelése a Teherán és Baku közti viszonyba mindössze provokáció a konfliktus elmélyítése érdekében. A híreket tekintve nehéz megállapítani, hogy ezt a problémát Irán mesterségesen hozta létre, vagy tényleg létező, geopolitikai fenyegetésről van tudomása. Baku kategorikusan tagadja az iráni vádakat, és bizonyítékot követel a teheráni vezetéstől.

A helyzetet tovább eszkalálta az a szaúdi lapban lehozott hír, ami szerint az izraeli biztonsági erők küldöttsége Bakuba utazott, s ottbiztosították azerbajdzsáni kollégáikat arról, hogy készek támogatást nyújtani az iráni területről érkező ellenséges akciók esetén“. Az újság arról is beszámolt ismeretlen forrásokra hivatkozva, hogy Azerbajdzsán, az USA, Törökország, Izrael és Örményország közt egy titkos szövetség van kialakulóban, ami komolyan gyengítheti Oroszország és Irán helyzetét a régióban.

Az iráni hadsereg október elején, az Azerbajdzsánnal közös határszakaszhoz közel, nagyszabású gyakorlatba kezdett, melynek fő célja fegyverek és felszerelések tesztelése, valamint a fegyveres erők felkészültségének felmérése. A katonai gyakorlattal iráni tisztviselők szerint Teherán Izraelnek és az ISIS-nek szeretne üzenni elsősorban. Azerbajdzsán sem sokáig tétlenkedett, török szövetségeseivel közösen ők is hadgyakorlatokba kezdtek az iráni határ közelében „Rendíthetetlen testvériség” néven. Hámenei ajatollah legfelsőbb vezető óva intette Irán összes szomszédját attól, hogy külföldiek avatkozzanak be az egyes országokon keresztül a régióba, természetesen leginkább Izraelre, illetve Törökországra gondolt.

Ahogy Irán is egyre inkább azon dolgozik, hogy megszilárdítsa jelenlétét Izrael közelében – Szíriában, Libanonban, vagy Gázában – Izrael is azon dolgozik, hogy minél szorosabbra húzza Irán nyaka körül a hurkot. Erre szolgál minden együttműködés, mely Irán közeli szomszédjaival történt az elmúlt években: az Ábrahám egyezmény megkötése a Perzsa-öböl, Iránnal átellenes partján fekvő Bahreinnel és az Egyesült Arab Emírségekkel, vagy az észak-iraki kurdokkal kialakított szoros izraeli kapcsolatok, továbbá az Azerbajdzsánnal évek óta jó együttműködések. Azt is látni kell, hogy Teherán félelmei nem alaptalanok, hiszen Izraelnek ennyi diplomáciai, gazdasági és katonai titkosszolgálati kapcsolata az Iránnal határos országokkal még talán nem is volt eddig.
A zsidó állam aktivitása mögött az iráni atomprogram megfékezésének eddigi kudarca és az USA Teheránnal szembeni megengedőbb politikája áll. Izrael és Irán között a feszültség rendkívül súlyossá vált mostanra, s láthatóan egyelőre akarva-akaratlanul sem ők, sem a nagyhatalmak nem az eszkaláció csökkentésén dolgoznak. Izrael mögött mindig is ott fog állni az USA, Irán mögött kisebb-nagyobb áldozatokat vállalva Oroszország és Kína. Azonban Teherán számára mindenképpen baljós kép kezd kirajzolódni északi határainál, hiszen egy azeri-török-izraeli szövetségféle kezd kialakulni – a török-izraeli ellentétek ellenére. Irán azzal is tökéletesen tisztában van, hogy hiába a moszkvai közbenjárásra életre hívott azeri-örmény béke, a hegyi-karabahi háborút Baku nyerte török és izraeli segítséggel, a támogatás nélküli örményekkel szemben. Nyilvánvaló, hogy Teherán attól tart, hogy Törökország és Izrael együttesen próbálják felkorbácsolni a hangulatot az észak-iráni azeriek körében a központi vezetéssel szemben, ez pedig rendkívül súlyos következményekkel járna az amúgy is meglehetősen rossz gazdasági helyzetű ország jövőjére nézve.
Azerbajdzsán köztudottan régóta jó kapcsolatokat ápol Izraellel, egyik fő kereskedelmi partnere, fegyvereket vásárol tőle, és olajjal látja el a zsidó államot. Az azerbajdzsáni hatóságok megerősítették, hogy izraeli harci drónokat is használtak például a tavalyi háborúban Örményországgal. 2021 márciusában bejelentették az izraeli Meteor Aerospace védelmi vállalat és az azerbajdzsáni Kaszpi Hajóépítő Társaság új vegyesvállalatát. Az izraeli médiában augusztusban pedig azt állították, hogy Baku és Tel-Aviv új, 2 milliárd dolláros védelmi megállapodásról tárgyal, amely további izraeli gyártású fegyverek beszerzését tenné lehetővé. Nyilvánvaló, hogy Izrael számára kényelmes hírszerzési szempontokból is az Irán szomszédságában található Azerbajdzsán.
A Baku és Jereván közti Hegyi-Karabahért vívott háború fennállása óta Teherán semleges maradt egészen mostanáig, részben kényszerből, részben ravaszságból, hiszen ez lehetővé tette az Iszlám Köztársaság számára, hogy közvetítői pozícióból baráti kapcsolatokat ápoljon a szomszédos Örményországgal és Azerbajdzsánnal is. Azonban a fokozódó feszültség Baku és Teherán viszonyában ezen a felálláson is változtathat. Azt látni kell, hogy a karabahi háború sok egyéb mellett a törökök behatolását eredményezte az irániak érdekövezetébe, s ez komoly biztonsági kockázattal jár a síita állam számára. Azon felül, hogy a harcok során Ankara felszereléssel, tanácsokkal és katonai jelenléttel látta el Bakut, Bayraktar TB2 török pilóta nélküli harci repülőgépekkel is felszerelte őket, s ezeknek különösen nagy szerepe volt a győzelemben. Még fájóbb pont Irán számára, hogy a nyár folyamán aláírták a “Shusha Nyilatkozatot a szövetséges kapcsolatokról”, amely lehetőséget ad Ankara számára, hogy kiterjessze katonai és politikai befolyását Azerbajdzsánban. Csak még többet nyom a latba Törökország NATO tagsága, hiszen katonai jelenléte Irán számára egyfelől a török érdekek, másfelől az amerikai érdekek megmutatkozását is jelentik.
Moszkva aktívan követi az eseményeket, az iráni külügyminiszter és az örmény államfő már el is látogatott a kaukázusi helyzet miatt az orosz fővárosba. Az oroszoknak és Iránnak közös érdeke, hogy visszaszorítsák mind a török, mind az amerikai jelenlétet a kaukázusi és közel-keleti térségben, ez egy frontra terelte már őket Szíriában is. Azonban annak ellenére, hogy Teheránt rettentő módon frusztrálja a török befolyás növekedése északi határainál, markánsan továbbra sem engedheti meg magának, hogy felszólaljon ellene, hiszen nem akarja szítani a feszültséget saját türk lakossága és a kormány közt. Nem ez a helyzet Izraellel kapcsolatban, ott rendkívül nyílt és éles retorikát használ az iráni vezetés.
A kaukázusi térség számos bonyolult konfliktussal tarkított palettája rendkívül mozgalmas és békétlen éveket ígér, számtalan közös nevezőre hozandó egyenlet vár megoldásra, beleértve a grúz-orosz, az azeri-örmény, az örmény-török, az örmény-orosz, az orosz-török, az iráni-török, vagy az azeri-iráni kisebb-nagyobb szembenállásokat. Minderre megoldásként a törökök, az oroszok és az irániak is hatos formátumú tárgyalási mechanizmusokat javasolnak, azonban ezeket a feleket az újabb és újabb feltörő viták mentén nehéz egy asztalhoz leültetni. Nyilvánvaló, hogy a hatos formátum az olyan külső szereplők kizárására szolgálna, mint az USA, az EU, Nagy-Britannia, Izrael. Jelenleg a Kaukázusban rendkívül képlékeny állapotok uralkodnak; az érdekek polarizációja erősödik, és a régió államai új geopolitikai irányokról kell döntsenek a következő időszakban. Minderre ráhatással van Kína szerepének növekedése a téréségben, az USA gyengülése, az afganisztáni kivonulás, vagy a Sanghaji Együttműködési Szervezet fokozódó jelenléte is, de még az egyre növekvő energiaválság is.


Erbszt Adrienn

Geopolitikai, külpolitikai kutatások és elemzések magyar szemmel, közérthetően a PannonHírnök VilágTükör rovatában.

Hasonló cikkek