Franciaország leállítja a marokkói paradicsom importját

A jelenlegi világjárvány megváltoztatta a fogyasztási szokásokat, a vásárlások a nem romlandó élelmiszerek és a citrusfélék felé tolódott, állítja a Tridge hírügynökség jelentése. A romlandó élelmiszerek, így a friss zöldségek piacán is visszaesés tapasztalható.

Az citrusfélék és a belőlük készült termékek – mint például a narancslének – egészségre gyakorolt jótékony hatásai miatt az ezek iránti igény egyértelműen növekedett. Az ide tartozó termékek eladásai márciusban 22 százalékkal megugrottak, ami 2015 októbere óta a legnagyobb havi elmozdulást jelenti.

A pánikszerű vásárlási láz mérséklődése és a megnövekedett logisztikai költségek együttesen a Marokkóból származó paradicsom Európai Uniós importjának drámai visszaesését eredményezték. Az ország közepén található Souss-Massa régióban, mely egyfajta kereskedelmi csomópont is, a termelők 80 százaléka leállította a szállításokat.

Ugyanakkor az Európai Unió tagállamai a helyi termékek vásárlására buzdítják polgáraikat. A Marokkó meghatározó piacának számító Franciaország úgy döntött, az érvényben lévő kereskedelmi szerződésben szereplő kvóta teljesülése után határozatlan időre felfüggeszti a marokkói paradicsom importját.

fruitveb.hu

Nyitókép: illusztráció


Hasonló cikkek