Francis Ford Coppola új filmje

Lassan megvalósulni látszik Francis Ford Coppola új filmje, a Megalopolis, de a rendező nem kevés kockázatot vállal ezért.

Saját pénzét, több mint száz millió dollárt fektet bele Francis Ford Coppola új filmjébe, melyhez már igen impozáns színészgárda csatlakozott. Az alkotás főbb szerepeiben láthatjuk többek között Adam Drivert, Forest Whitakert és Lawrence Fishburne-t is, a legutolsó hír szerint pedig a mostanság igencsak sok problémával küzdő Shia LaBeouf is ott lesz a tavasszal kezdődő forgatáson. Így az ikonikus rendező, akinek olyan filmeket köszönhetünk, mint a Keresztapa-trilógia vagy az Apokalipszis most nem csak a saját pénzét kockáztatja, de nem fél egy olyan színészt alkalmazni, aki körül jelenleg botrányok vannak.

Coppola egyik álomprojektje valósul meg a film elkészültével, hiszen még az 1980-as években írta hozzá a forgatókönyvet. Története egy alternatív New York-ban játszódik, amit Új Rómának hívnak, főszereplője pedig egy építész lesz.

Forrás: screenrant.com


Fritsi Péter

Gyerekkorom óta szoros kapcsolat fűz a könyvekhez, olvasáshoz. Legfőbb életterem a könyvtár. Könyvtárosi munkám mellett újságírással foglalkozom.

Hasonló cikkek