Friss: meghalt Sas József

Koronavírus okozta a halálát.

Meghalt Sas József színművész és színházigazgató, érdemes, kiváló művész, Jászai Mari-díjas és Erzsébet-díjjal is kitüntetett színművész – értesítette Sas József családja az ATV-t. Sas József vasárnap hajnalban hosszan tartó súlyos betegség következtében halt meg.

A Blikk azt írja, hogy a humorista korábban megfertőződött a koronavírussal, kórházba kellett vinni. Információik szerint oxigént is kapott, de nem kellett lélegeztető gépre tenni. Rokonai mindennap beszéltek vele telefonon és átadták neki, hogy mennyien kívánnak jobbulást neki, ami nagyon jólesett neki. Rengetegen aggódtak érte, sokan a legrosszabbtól tartottak az egészségi állapota miatt, hiszen korábban agyvérzés miatt sokáig volt kórházban.

Sas József 1939-ben Békéscsabán született. 1957-ben végezte el Rózsahegyi Kálmán színiiskoláját, majd a győri Kisfaludy Színházhoz szerződött. 1958-tól tagja volt a Békés Megyei Jókai Színháznak, 1959-től a Pécsi Nemzeti Színháznak, 1960-tól A Magyar Néphadsereg Művészegyüttesének, 1966-tól pedig a kecskeméti Katona József Színháznak. 1973-ban lett a Mikroszkóp Színpad művésze, melynek 1985–2010 között igazgatója is volt. 2010 után magánszínházat működtetett a Fészek Művészklubban. A rádió- és tv-kabarék állandó közreműködője volt, számos nagylemeze jelent meg, több önálló estet írt és adott elő – írja az ATV.

Forrás: ATV/origo

 

HírMix | Pannon Hírnök 


Hasonló cikkek