Fülek folytatni akarja a vár felújítását, új kilátótorony is épülhet

A losonci járásbeli Fülek önkormányzata a vár középső és felső részének felújítására készül, melynek keretében egy új kilátótornyot is terveznek építeni. A város a projektre 400 000 eurós támogatást igényelt a kulturális minisztériumtól.

Sikeres pályázat esetén a kulturális műemlék újabb szárnyait nyitják meg a látogatók előtt.

A középső várban azt tervezik, hogy eltávolítják a nedvességet a pincéből (ún. zwinger) és kiszárítják a feljebb elhelyezkedő ágyúállásokat (ún. kazamatákat) is. Megerősítenék a déli várfalat a Perényi és a Bebek bástya között, amely a nedvesség miatt erodálódik. Az újravakolás és a vízelvezető rendszer felújítása által Kovácsová szerint megmenthetnék a szóban forgó várfalat. A középső várban ezen kívül felújítanák a fából készült színpadot, a Bebek bástya ötödik emeletét pedig úgy alakítanák át, hogy alkalmas legyen időszaki kiállítások rendezésére.

A fellegvárban rekonstrukciót igényel a vár legrégebbi része az itt található falmaradványokkal, melyek román kori téglákból épültek, ezáltal egyedülállónak számítanak Szlovákiában. Felújítanák a 16. századi Hajdú tornyot, valamint a félkör alakú óratornyot is, melyet először nyitnának meg a látogatók előtt. A tervek szerint a toronyhoz vaslépcsőkön lehet majd felmászni. A vár legmagasabb, még megközelíthető pontján tervezik felépíteni a tető nélküli kilátótornyot, melyhez a korlátot a már meglévő várfal biztosítaná.

Sikeres pályázat esetén a felújításra 2020 és 2021 között kerülhet sor. Az önkormányzat a költségek öt százalékát fedezné.

Forrás: tasr, bumm.sk

Nyitókép: Slovakia.travel


Milány Kincső

Kommunikáció és médiatudomány. Ezt tanultam ebben érzem otthon magam. Na és persze a hírszerkesztés, online újságírás a PannonHírnök Külhon rovatában és a V4 Panorámánál.

Hasonló cikkek