Fürdőruha helyett kabátban a Barlangfürdőben

2018-ban ismét lesz szárazlábas túra a miskolctapolcai Barlangfürdőben. Január 27-én és 28-án a vendégek tehetnek egy sétát a természet alkotta járatokban, és betekinthetnek a „színfalak” mögé is.

A szokásos, éves felújítási munkálatokat végzik majd január 22-e és február 1-e között a termálfürdőben. Ilyenkor a karbantartók leengedik a medencékből a vizet, így a látogatók kabátban és cipőben sétálgathatnak ott, ahol máskor úszkálni és pancsolni szoktak.

Járat a Barlangfürdő belsejében

Egy túravezető kíséri a csoportokat, aki elmeséli a Barlangfürdő történetét, és segítségével az érdeklődők megnézhetik a termálkutat, a kazánok, csövek rejtett világát, képet kaphatnak a fürdő üzemeléséről, valamint a vendégek elől elzárt barlangi járatokba is bemehetnek.

Medence (termálvíz -leengedés közben)

Előzetes regisztráció szükséges a túrán való részvételhez. A karbantartás ideje alatt a gyógyászati részleg, az Aquaterápia is zárva tart. A Barlangfürdő 2018. február 2-án nyitja meg újra kapuit a nagyközönség előtt.

(Fotók: Vona Ildikó/ PTV)


Vona Ildikó

Híradások, beszámolók művészeti, színházi, zenei eseményekről, valamint interjúk készítése ismert művészekkel.

Hasonló cikkek