Soha ekkora összefogásra és összezárásra nem volt még szüksége a fuvarozóknak, mint ma, amikor Brüsszelben a közúti áru- és személyszállításra vonatkozó jogszabályalkotási tervek egyértelműen ki akarják szorítani a közép-kelet-európaiakat az unió nyugtai részéből – mondta az MTI érdeklődésére a Magyar Közúti Fuvarozók Egyesületének (MKFE) főtitkár-helyettese.
Erdei Péter a Lébényben első alkalommal megrendezett Szállítmányozás napja elnevezésű szakmai találkozón elmondta, hogy míg 2004-ben csak hat-nyolcezer, addig ma már mintegy ötvenezer olyan jármű van nyilvántartva Magyarországon, amelyek a határon túl is végezhetnek közúti fuvarozást.
Úgy vélte az elmúlt tíz év nyertese az európai fuvarozásban Lengyelország, Litvánia, Románia és Magyarország, a nagy vesztesek pedig Hollandia, Olaszország és Németország. Hozzátette: ezért tizenegy ország “közúti szövetséget” kötött, hogy elérjék, több uniós országban a helyi minimálbért kelljen fizetniük az oda érkező fuvarozóknak dolgozóik számára.
Erdei Péter hangsúlyozta, ez óriási terhet róna például magyar a fuvarozókra. Kifejtette: néhány héttel ezelőtt Lengyelországgal, Szlovákiával és Csehországgal közös nyilatkozatban fejezték ki aggályaikat a tervezettel szemben.